Kolbászfesztivál: Kigyúrták magukat a nagyok is

Fűszereztek, gyúrtak, daráltak töltöttek és a jó hangulatból sem volt hiány szombaton. Ekkor zajlott ugyanis a Csabai Kolbászfesztivál kiemelt eseménye, a felnőtt kolbászgyúró verseny. Idén összesen 750 csapat mérte össze kolbászkészítő tudását.

Lelkesen és jókedvűen vágtak neki az indulók  a szombati felnőtt kolbászgyúró versenynek. Volt olyan csapat, amely határon túlról érkezett azért, hogy megmérettesse magát a gasztronómiai fesztiválon. A Hargita megyei csapat például nem csak kolbásszal, házi kenyérrel is készült a zsűrinek.

Volt, aki nem csak az ízzel, hanem a látvánnyal próbálta lekenyerezni a bírákat. Békéscsaba 300 éves évfordulójára az egyik csapat az evangélikus nagytemplom épületet formált meg kolbászból.

Sokak szerint az őrölt pirospaprika és a kiváló sertéshús a lelke a jó csabai kolbásznak. A legtöbben helyen azonban a „titkos recept” más és mást jelentett. Ki az ízvilággal, ki pedig az elkészítési technikával kísérletezett.

Ebben az évben a kolbászfesztivál nemzetközi díszvendége Thaiföld volt. A delegáció különleges fogásokkal készült a versenyre. A zsűrinek idén sem volt egyszerű dolga, hiszen több mint 700 minta közül kellett kiválasztaniuk a legjobbat. Az ország legnagyobb gasztrokultúrális fesztiválja olyannyira népszerű, hogy a csabai kolbász mellett akár a rendezvény is hungarikummá válhat.

– Ez egy olyan hagyomány, amely megérdemli azt, hogy a magyar gasztronómiai közösségben egy kiemelt helyre kerüljön és a hungarikum kategóriába kerüljön – fogalmazott Szijjártó Péter, Külgazdasági és külügyminiszter.

Megosztás:

Címke: , ,