Kiváló szerepléssel két Országos Bajnoki címet és érmeket szereztek a csabaiak

2018. február 27. 15:23 | Szendi Rita

A két bajnoki aranyérem Apáti Bence nevéhez fűződik. Bence a két hete megnyert belgrádi nemzetközi mezei verseny óta betegséggel küszködött, annak ennek ellenére okosan és ügyesen versenyezve 800 és 1500 m-en a népes mezőnyt mindkét távon maga mögé utasította, így gyakorolt majd az ez évi nagy versenyére, az ifjúsági EB-re és ifjúsági Olimpiára.

Nagyszerű Pavuk Tíra versenyzőnk két távon is megszerzett érme, aki még igazán nincs lendületben.  Kis Lajos 800 m-en jó versenyzéssel, egyéni csúccsal bronzérmet szerzett, de az 1500 m-es negyedik helyével sem kell szégyenkeznie. Végre rövidtávon és ügyességi számokban is jeleskedtünk. Domonkos Csaba 60 m-es bronzérme szépen csillog, Püski Lilla döntőbe kerülése 60 m-es dicséretes.

A távolugró Zámbori Kornél egyéni csúcsa és 6. helye szép teljesítmény az igen zsúfolt mezőnyből. Bese Bettina 800 m-en utcahosszal nyerte a futamát, ami az V. helyre volt elég az összesítésben.  Rúdugró leányainknak most igazán nem jött össze, de hátra van még az igazi, a szabadtéri idény. A csapat elégedetten térhetett haza Budapestről és reményekkel tele készülhet a szabadtéri idényre.

Forrás: Békéscsabai Atlétikai Club

További programok »

FEL