Kisiratosi diákok jártak Békéscsabán

2022. június 9. 08:10 | Szabó Judit

A Szent György Lovagrend békéscsabai priorátusa feladatai közé tartozik, hogy támogassa a határon túl élő magyarokat. A program részeként a kisiratosi magyar iskoladiákjait fogadták szerdán, hogy bemutassák nekik Békéscsaba értékeit és szépségeit.

A diákok először Váncsa Klára természettudományos muzeológus vezetésével a Munkácsy Mihály Múzeumba látogattak, ahol megtekintették a múzeum állandó kiállítását. Összesen harmickét tanuló és négy kísérőtanár látogatott el a megyeszékhelyre. A Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola egyik végzős tanulója elmondta, hogy volt már alkalma Békéscsabán járni, mindig szívesen jön vissza.

– Most itt vagyunk a múzeumban egy állandó kiállításon. Nagyon jól érzem magam, minden tetszett, amit idáig láttam – fogalmazott Almási Áron.

A lovagrend évek óta kiváló kapcsolatot ápol a kisiratosi önkormányzattal és iskolával. Pár évvel volt az első ilyen találkozás alkalmával Csatári György meghívta az iskolásokat, hogy vegyenek részt egy egész napos kiránduláson Békéscsabán, hiszen Kisiratos évtizedekig a megyeszékhely vonzáskörzetéhez tartozott.

Fotó: behir.hu

Ebben az évben két történelemszakos tanárral bővült a lovagrend. Békéscsabáról Ugrai Gábor, Kisiratosról pedig Almási Gábor csatlakozott.

– Ez a közös kapcsolat odavezetett, hogy a mai napon sikerült megszervezni, hogy a diákok tanáraikkal ellátogassanak Békéscsabára – mondta el Szabó József, a Szent György Lovagrend Békéscsabai priorja

A kirándulás a múzeumi kiállításlátogatás után egy kétórás körtúrával folytatódott, Ugrai Gábor mutatta be Békéscsaba történelmét. A szerdai napot a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban zárták a kisiratosiak.

 

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
18:50
FEL