Amikor a kultúra és a sport találkozik – a BRSE játékosai látogattak a múzeumba

2025. november 2. 14:15 | Gulyás Gergő

Az MBH-Békéscsaba női röplabda csapata a Munkácsy Mihály Múzeumba látogatott ezen a héten. A program célja az volt, hogy erősödjön a csapatkohézió és a játékosok kiszakadjanak az edzések, valamint a mérkőzések világából.

A felnőttcsapat tagjai, a stábtagok és a vezetőség is részt vett a látogatáson a múzeum épületében, ahol szakmai tárlatvezetésen keresztül ismerkedhettek meg közelebbről a város kulturális életével és Munkácsy Mihály festőművész munkásságával. A résztvevőket Bácsmegi Gábor, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója köszöntötte és mondott el pár fontos információt az épületről és magáról a festőművészről.

A klubnál a sikeres bajnoki szereplés mellett a csapatösszetartó programokra is nagy hangsúlyt fektetnek. Nagy Péter vezetőedző elmondta, hogy nagy öröm volt számára, hogy minden játékos érdeklődően és kíváncsian várta ezt a délutánt, hiszen így kiszakadhattak a röplabda világából egy kicsit, ami fontos elem egy hosszú szezon részeként.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A csapatkohézió rendben van, minden játékos megtalálta a közös hangot mindenkivel. Jó volt látni, hogy itt sem alakultak ki klikkek, hanem mindenki beszélgetett mindenkivel. Fontosnak tartom az ilyen programokat, hiszen a sport mellett a kultúra is fontos szerepet játszik egy csapat életében. Úgy gondolom, hogy ez a kis program még tovább erősítette a lányok közötti összhangot – fogalmazott a vezetőedző.

Orosz Bianka – aki ebben a szezonban csatlakozott a BRSE csapatához – elmondta, hogy jó volt kizökenni az edzések és mérkőzések ritmusából. Úgy érezte, hogy mindenki ki tudott kapcsolni kicsit, és csak a tálatvezetésre koncentrálni, amiből mindenki sok új és érdekes információt tudott meg akár Békéscsabáról, akár Munkácsy Mihályról.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A bajnokságban nagyon jól szereplünk, így úgy érzem, hogy az összhang rendben van a klubon belül, de szükségesek az ilyen jellegű programok ahhoz, hogy ez az összhang erősödjön. Nagyon tetszett ez a tárlatvezetés, jó volt körbejárni majdnem teljesen a múzeum épületét – tette hozzá a center.

Kertész Petra, az együttes liberója kiemelte, hogy a szakmai tárlatvezetés rendkívül informatív volt mindenki számára, beleértve a külföldi játékosokat is, hiszen nekik a vezetőedző fordította a lényeges információkat. Mint mondta: gyorsan kialakult az összhang a játékosok között, mindenki számíthat a másikra, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Örültem neki, hogy azt láttam mindenkin, hogy érdeklődik a téma és a program iránt. Gyakran szervezünk mi játékosok egymás közt különböző kisebb-nagyobb programokat, de ezekre a szervezett csapatösszetartó eseményekre is szükség van. Jó a hangulat az öltözőben és azon kívül is, várjuk a bajnokság folytatását – fejtette ki a liberó.

Az MBH-Békéscsaba csapata legközelebb november 7-én, pénteken az UTE vendégeként lép pályára a TippmixPRO Női Extraligában.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL