Kire ütött ez a gyerek – újra irodalmi est Békéscsabán

2020. február 5. 15:02 | behir.hu

A Szeretlek Békéscsaba Egyesület 154. alkalommal várta az irodalomkedvelőket a városháza dísztermében, kedden este. Az est középpontjába a Janikovszky Éva „Kire ütött ez a gyerek” című könyvéből készülő film került. A forgatókönyvet az alkotók mutatták be a közönségnek.

Az irodalmi estet a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott Kányádi Sándor gondolataival nyitotta meg, mely szerint egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv. Batyu, melyet őseink hoztak magukkal, s mi visszük tovább. A bot, amire támaszkodhatunk, és fegyver, amivel védekezhetünk – írta a költő.

– Erről szól a Békéscsabai Irodalmi Est, amely tizennégy év alatt cselekvőképes, aktív közösségé nőtte ki magát. A szervezők nemcsak a megye különböző pontjaira, hanem a határokon túlra, Székelyföldre, Erdélybe is elvitték műsorukat. Az elmúlt másfél évtizedben pedig számtalan színész, színművész fordult meg az alkalmakon – fogalmazott Takács Árpád kormánymegbízott.

A programban ezúttal is helyet kaptak klasszikus és kortárs irodalmi művek, amelyeket Réger Wanda színművész, Kovács Róbert, azaz Robert Bronzi előadóművész, valamint Horváth Szabolcs műsorvezető olvasott fel. Az est egyik különlegessége az volt, hogy Janikovszky Éva „Kire ütött ez a gyerek” című könyvéből készült forgatókönyvet is felolvasták a film főszereplői.

 

(Fotó: Kovács Dénes)

(Fotó: Kovács Dénes)

 

- A Romis Mozi jóvoltából Sajgál Erika, Reviczky Gábor és Kovács István is elfogadta a meghívásunkat, akik éppen itt forgatnak filmet. Az előző héten a pálinkáról, ezen a héten a csabai kolbászról készült egy-egy rész a Hungarikumok nyomában című sorozatba, jövő héten pedig a Janikovszky Éva könyvéből készült filmet forgatják - fogalmazott Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke.

A „Kire ütött ez a gyerek” című könyv 1974-ben jelent meg először, 2018-ban pedig már a 12. kiadás készült el. A nagy sikerű könyv évtizedek múltán is aktuális, hiszen a kamaszlélek problémái változatlanok.

- Egyszer édesanyámnak viccből azt mondtam, hogy igazán hálás lehet azért, hogy szállítottam az alapanyagot az összes könyvéhez, mert az igazat megvallva igazán eleven fiú voltam. Az első három kiadásban még nem, de a többi esetében már ott volt az ajánlás: fiamnak, Janónak. Ha azóta külföldön megjelenik a könyv, akármilyen nyelven, akár németül, vagy a közelmúltban kínaiul és japánul, akkor is ott van ez a kis ajánlás – árulta el az író fia, Janikovszky János, aki a Móra Könyvkiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója.

 

(Fotó: Kovács Dénes)

(Fotó: Kovács Dénes)

 

A film rendezője és producere bevallotta, hogy a könyvbe már gyermekkora óta szerelmes. Először 2001-ben találkozott az írónővel és már akkor megírtak egy forgatókönyvet. Ebből akkor már készült egy film, helyi szereplőkkel Békés megyében forgattak. A mostani alkotás két másik kisfilm mellé kerül és így alkotnak majd egy egészet.

- Amikor először megcsináltam a filmet, 2010-ben, akkor még talán én is gyerek voltam. Most van egy 10 éves fiam és teljesen máshogy állok a témához, változott a szemléletem. A könyvben is elhangoznak azok a mondatok, amelyek a mi „veszekedős vasárnap délutánjainkon” is előfordulnak. Ez egy olyan téma, ami szinte mindenkit érint, mindenkinek van saját élménye, tapasztalata – fogalmazott Varga Ádám.

 

H.Sz., K.D.

 

További programok »

FEL