„Kinyitottam az ajtót, és majd’ földbegyökerezett a lábam”

Mi több, amikor 2013-ban átadták a Csabagyöngyét, a hóna alatt ő is magával hozta az 50 éves a magyar rock munkacímű tárlatot. A kiállításmegnyitót követően egy csomóan szelfiztek vele; majd arra kért, hogy készítsek róla és egy békéscsabai barátjáról egy képet. A barát egy csabai festőművész – vele beszélgettünk.

„Természetesen középiskolás koromban nagy omegás voltam” – meséli Várkonyi János.

Elmondja, a ’80-as években került be a Képzőművészeti Alapba, amely minden megyeszékhelyen, Képcsarnok néven egy üzlethálózatot működtetett.

„1988-ban, a csabai múzeum mellett laktam – emlékszik vissza –, és egyszer csak csengetnek. Kimegyek, és kit látok? A középiskolás korom ikonját, Benkő Lacit és Zsuzsát, a feleségét. Gondolhatod, majd’ földbegyökerezett a lábam.” (Akkoriban Zsuzsa a budapesti Képcsarnok Vállalatnál volt képügynök.)

Hozzáfűzi, az első pillanattól kezdve úgy beszélgettek, mintha már évtizedek óta ismernék egymást. Elmondása szerint csak úgy ömlött a zenészből a művészet iránti szenvedély. Megtudta, Zsuzsa a pesti képcsarnok galériában látta a munkáit. Hamarosan a Pozsonyi utcában nyitnak egy önálló galériát, és szeretnének a csabai művésszel kapcsolatba kerülni.

„Azonfelül Laci számtalanszor meghívott a pesti koncertjeikre – folytatja –, mindig bevitt a színpad mögé (backstage), és folyton figyelt rám, még akkor is, amikor odamentek hozzá a rajongók.”

2002-ben a Duna Palotában volt egy kiállítása, és amikor előtte fölhívta, a barátját, a billentyűs csak annyit, mondott, „Figyelj, ott leszek!”. És a megnyitó előtti napokban, Várkonyi tudta nélkül átvette a rendezvény technikai részét, és a tárlaton egy mini koncerttel kápráztatta el a megjelenteket.

A 2012-es, békéscsabai sportcsarnoki Omega buli előtt Benkő egy „lazát stand upozott”. „A nagy közönség előtt bemondta a nevemet – fűzi hozzá –; bizony fülig vörösödtem.”

Zsuzsa hét évvel ezelőtt megszervezte Laci 70. szülinapját Zamárdiban. A dolog pikantériája, hogy aznap próbáltak, de a zenekari tagok nem köszöntötték fel. Majd Jankay Béla (Billentyűs Béla), a csapat másik billentyűse, még aznap elhívta egy balatoni haknira. El is indultak, majd Jankay Zamárdiban azt javasolta, hogy ugorjanak be Benkő fiához. (Benkő Balázsnak Zamárdiban van egy kis vendéglője.) Begördültek, és meglátta a nagy tömeget, majd Várkonyihoz fordult, és azt kérdezte: „Hát te mit keresel itt?”. Közben mindenki tapsolt, szipogott, nevetett.

„A 2017-es nagy múzeumi kiállításomra nem mertem meghívni, mivel már akkor hallottuk, hogy baj van Lacival – mondja. – A nejem, aki szinte napi kapcsolatban volt Zsuzsával, arra bíztatott, hogy csak hívjam fel! Végül fölhívtam, és annyit mondott, itt a helye! Hiába mondtam neki, hogy van elég baja, mire ő csak annyit fűzött hozzá, hogy azzal én ne foglalkozzak! És lejött.”

Tavaly Gyulán, a várkertben is volt egy Omega koncert. „Az öltözőben sajnos már nem volt a régi – meséli Várkonyi János –: fátyolosabb volt a hangja, de csak annyit mondott, ezzel a stresszel együtt kell élni. És mikor fölment a színpadra, mintha kicserélték volna. Fiatalosan végig nyomta a 110 percet.”