Szabadtéri Omega koncert lesz Békéscsabán

2016. április 11. 16:47 | Fekete Kata

Április 30-án és május elsején harmadik alkalommal rendezik meg a Békéscsabai Vitézi Játékokat. A nemzetközi hagyományőrző fesztiválon fellép az Omega együttes is.

Mátyás király 1482-ben fiának, Corvin Jánosnak adományozta Gyula várát. Azt már a szerzők tették hozzá, hogy a király megáll Békéscsabán és két napos lovagi tornát rendez.  Ez adja a keretét a Vitézi Játékoknak, amely a Gabonamúzeum és a CsabaPark területén zajlik majd. A hagyományőrző egyesületek bemutatóin túl a közönség megismerkedhet a hadi táborok kialakításával, és az egykori mesterségeket fortélyaival is.

Medgyesi Pál a III. Békéscsabai Vitézi Játékok főszervezője elmondta, különböző történelmi gyermekjátékok lesznek. Történelmi, tudományos, ismeretterjesztő előadások, ahol például akit érdekel, megismerkedhet olyan dolgokkal,  mint a lovagkor kezdete, milyen nagy kérdései vannak a régészetnek jelenkorunkban. Ezen kívül népzenei és középkori koncertek, középkori táncház, ahol középkori táncokat is lehet tanulni.

A Vitézi Játékok egyik legnagyobb érdeklődésre tartó eseménye az április 30-i Omega koncert, amelyre elővételben már megválthatók a jegyek. Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, örül az együttes látogatásának, hiszen fiatalon nagy rajongójuk volt. A banda a békéscsabai fellépés kedvéért változtatott a koncertsorozatán is.

Kóbor János az Omega együttes énekese híradónk kérdésére elmondta, hogy a szabadtéri szezont május végétől, inkább június, július, augusztusra tervezték, de közben jött ez a nagyon kellemes meghívás, és végül úgy döntöttek, hogy ugyan még nincsenek teljesen felkészülve a nyári programra, de felgyorsítják a próbákat és itt már azt a programot fogják játszani, amit nyáron.

Az Omega a templomokban adott sorozata után a 60-as, 70-es években előadott slágereihez tér majd vissza

Benkő László az Omega együttes billentyűse, zeneszerző véleménye szerint ez a hely és ez a helyszín lehetőséget ad arra, hogy egy olyan tematikus anyagot játszanak, amiben az egész életük van, ami a közönség élete is, akik velük nőttek fel.

Az együttessel már a fellépés előtt is találkozhat a közönség. Részt vesznek ugyanis azon a felvonuláson, amelyet a rendezvény nyitányaként, április 30-án délelőtt tartanak Békéscsaba főutcáján.

FEL