Kilencedik alkalommal keresik Békés megye legjobb házipálinkáját

2020. február 15. 12:04 | Papp Ádám Sándor

Több, mint 130 pálinkát neveztek a kilencedik Békés Megyei Házipálinka Versenyre. A zsűri szombaton, a Csabagyöngye Kulturális Központban értékelte a megmérettetésre nevezett, gyümölcsből készített szeszes italokat.

Vadgyümölcs, szőlő törköly, vegyes és ágyas pálinka – többek között ezekben a kategóriákban is nevezhettek azok, akik úgy döntöttek, hogy megmérettetik saját készítésű párlatukat. A zsűrit egyetemi végzettségű szakmérnökök, főzőmesterek, okleveles pálinkabírálók alkotják, akik évek óta minősítik magyarországi versenyeken a szeszes italokat.

– A pálinkabírálatnak többféle módszere van. Mi elsősorban a párlat tisztaságát vizsgáljuk, tehát azt, hogy technológiailag rendben van-e. Továbbá a gyümölcskaraktert is felmérjük: az érettséget, a minőséget és a karakterességet. A harmadik szempont a szájérzet, ekkor érzékeljük a csípősséget, a zamatosságot, az édességet és esetleg a párlat kellemetlenségét is. A negyedik szempont a harmónia: maga az illat és az íz, ahogyan a szájban érezzük, ahogyan elköszön az elfogyasztás után. A húsz pontból megállapítjuk azt, hogy a pálinka érmes-e vagy sem – tájékoztatott Mokrán János, a Gyulai Pálinka Manafaktúra főzdevezető főzőmestere.

 

Több, mint 130 párlatot neveztek a versenyre. Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

Több, mint 130 párlatot neveztek a versenyre. Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

 

A versenyen a nevezők évről-évre egyre minőségibb pálinkákkal indulnak – fogalmazott a IX. Békés Megyei Házipálinka Verseny zsűrielnöke.

– Az elmúlt nyolc alkalommal nagyon szép párlatok érkeztek a megmérettetésre, vagyis komoly fejlődést tudunk felmutatni. Amikor nyolc évvel ezelőtt elkezdtük a versenyt, akkor nagyon sok volt a hibás termék. Ahogyan korábban, úgy most is bérfőzetett és magánfőzött gyümölcspárlatokkal lehetett nevezni, sok-sok kategóriában. Idén több, mint 130 nevezés érkezett.  Tavaly a nyári, csapadékos időszak miatt a meggy és a cseresznye nem volt jellemző, ezért idén kevés ilyen terméket indítottak a versenyen. 2018-ban a fagykár miatt nem volt jó a kajszibarack, de tavaly nem érte kár a termést, így több ilyen pálinka érkezett az idei versenyre – emelte ki Fabulya Attila.

Azt, hogy kik készítették a legjobb pálinkát és mely szeszes italok lettek a IX. Békés Megyei Házipálinka Verseny díjazottjai, azt február 22-én, szombaton hirdetik ki a Csabagyöngye Kulturális Központban.

További programok »

FEL