Kilenc hosszú hétvége lesz ebben az évben

2018. január 2. 07:55 | behir.hu

Aki lapozgatta már a 2018-as naptárat, tudhatja, hogy nagyon szerencsésen alakulnak az ünnepek. Összesen kilenc hosszú hétvége lesz idén, ebből hat négynapos pihenőt jelent majd, karácsonykor pedig ötnapos hétvége lesz. Cserébe azonban hat szombaton dolgozni kell majd.

A hosszú hétvégék akár 10 százalékkal is növelhetik a szállodák bevételeit, az idei hosszú hétvégékre ezért már most készülnek.

„Mi mindent meg fogunk próbálni magunk részéről, hogy olyan programokkal, olyan vonzó kínálattal várjuk a vendégeket, ami miatt minden hosszú hétvégénk magas létszámmal tud lebonyolódni” – mondta az M1 Híradó stábjának Kiss Annamária, a Hotel Wellamarin kommunikációs és marketing vezetője.

Szükség is lesz rá, mert míg tavaly hat, addig idén összesen kilenc hosszú hétvégére lehet majd pihenést tervezni.

Március 15-e például csütörtökre esik, ekkor 14-e után legközelebb 19-én kell majd dolgoznunk. Szintén négynapos lesz a húsvéti hétvége. Akkor március 29-e és április 2-a között nem kell majd dolgozni. Május elseje keddre esik, akkor is négy szabadnapot kapunk.

A másik tavaszi egyházi ünnepünk a pünkösd három napos lesz. Május 21-én, hétfőn nyúlik meg egy nappal a hétvége. Augusztus 20-a hétfőre esik, így az államalapítás ünnepén is három nappal számolhatunk. És kedden lesz október 23-a, vagyis akkor négynapos lesz a hosszú hétvége. November elseje pedig csütörtökre esik, így október 19-e és november 5-e között, a 16 nap alatt, mindössze 6 napon fogunk dolgozni.

Forrás: M1 Híradó, hirado.hu

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL