Kezd beindulni az utazási kedv, egyre többen szállnak meg Békés megyében

2020. május 31. 06:51 | Gyemendi Réka

Itt a hosszú hétvége, a korlátozások enyhítésével pedig az emberek üdülési, kikapcsolódási kedve is nőtt. Gyula országosan az ötödik helyen áll népszerűség szempontjából, ez pedig a hosszú hétvégére is igaz.

Pénteken délután megérkeztek a vendégek a gyulai Komló Hotelbe, amely a városban elsők között nyitotta meg kapuit. Varjú Attila és Varjú Attiláné 34. házassági évfordulója alkalmából látogatott a szállodába. Ők voltak a hotel első vendégei, akiket Görgényi Ernő, a város polgármestere személyesen, ajándékkal köszöntött. A polgármester stábunknak elmondta: tapasztalatai szerint az emberek nagyon szeretnének már utazni, kirándulni, azonban kérdés, hogy ezt a pénztárcájuk illetve szabadságaik engedik-e. Hozzátette: Gyula város és nevezetességei készen állnak a vendégek fogadására.

A hotel vezetője elmondta, nagyon örülnek, hogy végre újra megnyithattak. Hozzátette: a hosszú hétvégén csak magyar vendégek érkeznek hozzájuk.

– A három nap alatt maximális a telítettségünk. 2/3 részben félpanziós ellátást foglaltak, egyharmad része csak reggelit igényelt. Nagyon vegyes a vendégek összeállítása, családok, de párok, fiatalok és idősek is vannak köztük. Főként vidékről, azonban egy-két budapesti vendégünk is van – fogalmazott Szász Bence Tihamér, a Komló Hotel Gyula szállodavezetője.

A békéscsabai Munkácsy Hotel kedvelt pihenő-és szálláshely az ide utazók számára. A szálloda a járvány ideje alatt sem zárt be, de vendégeket nem fogadott. Pauló Vivien recepciós elmondta: így volt idejük felújításokra, nagytakarításokra, és bővülni fog az étlapjuk is.

– Jelenleg egy csoport foglalta le a szállodánknak egy részét, de még a járványidőszak előtt történt ez a foglalás. Nagyon sok egyeztetés volt velük, hogy mit szeretnének ezzel a foglalással. Ők amellett döntöttek, hogy tulajdonképpen nem szeretnék lemondani ezt a foglalást, hanem nyilván a legnagyobb óvintézkedések mellett szeretnének ellátogatni hozzánk. Ők Budapestről fognak egyébként érkezni – ismertette.

Pauló Vivien hozzátette: a wellness részleget még nem nyithatták ki, azonban erre óriási már az érdeklődés, így remélik, hogy hamarosan fogadhatják a vendégeket.

További programok »

FEL