Kihirdették a Virágos Gyuláért – 2017 verseny győzteseit

2017. szeptember 13. 18:02 | Mikóczy Erika

A virágos előkert kategórián belül alakult ki idén a legszorosabb küzdelem Gyula virágosítási és környezetszépítési versenyén. A város önkormányzata és a polgármesteri hivatal öt kategóriában összesen 25 elismerést nyújtott át a szeptember 12-i díjátadón. Ugyanekkor a konyhakerteket is minősítették, Cseke Andrásné pedig példamutató kertgondozásért nyert különdíjat.

 

Az élőkertek gondozói bizonyultak a legaktívabbnak

 

Huszonöt díjat osztott ki szeptember 12-én Gyula város önkormányzata és polgármesteri hivatala a városháza dísztermében megtartott ünnepségen - írta meg a Gyulai Hírlap. A Virágos Gyuláért – 2017 versenyre idén 37 nevezés érkezett. A legtöbb a virágos előkert kategóriában, összesen 14, így a legszorosabb küzdelem ebben a csoportban alakult ki. Virágos ablakát és virágos közterületét nyolc-nyolc magánszemély mérettette meg, a virágos intézmények közül öten szálltak ringbe, míg a virágos vendéglátóhelyek közül idén ketten mutattak hajlandóságot a versengésre.

A zsűritagok úgy nyilatkoztak, kiemelkedően szép, jó minőségű beültetésekkel találkoztak.

A területek minősége alapján az ítészek végül a virágos előkert, virágos balkon és ablak, valamint a virágos közterület kategóriában csoportonként 6 helyezést osztottak ki, a benevezett virágos intézmények és vendéglátóhelyek közül pedig mindegyiket díjazták.

A bírálóbizottság nemcsak a virágok mennyiségét, összetételét vizsgálta, hanem a közterület rendezettségét és tisztaságát, a virágok és az egyéb növények összhatását is.

A különdíjat idén is a Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör is ajánlotta fel annak a szerény, a versenytől távol maradt kerttulajdonosnak, aki példaértékűen alakítja, gondozza és ápolja kertjét.

 

A gyulaiak számára magától értetődő a rendezett környezet

 

Alt Norbert, Gyula város alpolgármestere a virágosítási és környezetszépítési verseny kapcsán kijelentette, nagy öröm számukra, hogy minden évben van megfelelő számú érdeklődő. Azt mondta, Gyulán rendezettek az utcák, a parkok, az itt élőknek ez magától értetődő. Akik viszont más országból vagy településről érkeznek ide, rácsodálkoznak a látottakra. Az alpolgármester kiemelte, a város lakói érzékenyen reagálnak minden közterületet érintő kérdésre, erre pedig büszkének kell lennünk.

– Gyulán belső igény, hogy a város jól nézzen ki. Ez bennünket is arra ösztönöz, hogy ezzel a területtel kiemelten foglalkozzunk. Ebben a munkában kérek további partnerséget, segítséget Önöktől – fogalmazott Alt Norbert.

A virágosítási és környezetszépítési verseny elsődleges célja, hogy Gyula város önkormányzata és polgármesteri hivatala nyilvánosságot és elismerést biztosítson azon gyulai polgároknak, civil közösségeknek és vállalkozóknak, akik közérdekű munkával szebbé, virágosabbá teszik közvetlen környezetüket. Az által, hogy a vetélkedő növeli a település virágfelületeit és megerősíti a környezet gondozottságának, ápoltságának harmonikus, városképbe illő, természeti adottságokhoz alkalmazkodó kialakítását, Gyula idegenforgalmi vonzerejét is megsokszorozza.

 

A konyhakertek művelői sem maradtak elismerés nélkül

 

Az ünnepségen a legszebb gyulai konyhakertek művelői is átvehették díjaikat. Az országos kezdeményezést évekkel ezelőtt álmodta meg Kovács Szilvia, Karcag város alpolgármestere, azzal a céllal, hogy a tudás, amely az évszázadok alatt ilyen tekintetben felhalmozódott, tovább öröklődhessen.

Az idei a harmadik olyan év, hogy Gyula városa is részt vesz a mozgalomban. A zsűri kétszer tekintette meg és pontozta a benevezett kerteket, majd több csoportba rangsorolta a versenyzőket, és négy kategóriában díjazott. Értékeléskor szempont volt az is, hogy mekkora területen hányan kertészkednek, milyen fajta növényeket termesztenek, és milyen növénytársításokat alakítottak ki.

Forrás: Gyulai Hírlap

 

A Virágos Gyuláért – 2017 verseny kategóriánkénti eredményei

 

Virágos előkert:

I. helyezett: Auer György

II. helyezett: Gellén Vencel

III. helyezett: Arató Lajosné, Rozgonyi Ottóné

IV. helyezett: Hartmann János

V. helyezett: Hortobágyi Istvánné

VI. helyezett: Szemző Mátyásné, Kovács Márta

Braunné Pavelka Márta

 

Virágos ablak és balkon:

I. helyezett: Ács Lajosné

II. helyezett: Varga Tivadar

III. helyezett: Hack Andrásné

IV. helyezett: Illich Jánosné

V. helyezett: Mátyás Zoltán

VI. helyezett: Szabó Ilona

 

Virágos közterület:

I. helyezett: Diószegi Józsefné

II. helyezett: Szabó Albertné

III. helyezett: dr. Sinka Jánosné

IV. helyezett: Kovács Ildikó

V. helyezett: Bíró Ferenc

VI. helyezett: Szőcs Zsuzsanna

 

Virágos intézmény:

I. helyezett: Máriafalvai óvoda

II. helyezett: Segítő Kezek Idősek Otthona

III. helyezett: Galbácskerti óvoda, Kastélykert Nyugdíjas Ház

IV. helyezett: Románvárosi Óvoda

 

Virágos vendéglátóhely:

I. helyezett: Bihari Lászlóné

II. helyezett: Csigaház Panzió

 

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör különdíja:

Cseke Andrásné

 

A Legszebb konyhakertek verseny gyulai eredményei

Közösségi kategória:

I. helyezett: Galbácskerti óvoda

II. helyezett: Törökzugi óvoda

III. helyezett: Mágocsi úti óvoda

 

Zárkert (vegyes) kategória:

I. Komlósi Erzsébet Eszter

II. Jámbor Sándor

III. Balogh Lászlóné

 

50 négyzetméternél nagyobb, normál kert kategória:

I. Petrás Istvánné

 

50 négyzetméternél kisebb, minikert kategória:

I. Hartmann Tamás

 

További programok »

Gyula

FEL