Kick-box vb: Kovács Mariann háromszor a dobogó tetején!

2023. november 24. 09:03 | behir.hu

A portugáliai kick-box világbajnokságon a célegyenesbe fordulnak képletesen a versenyzők. A csütörtöki napon például a mastersek, a veteránok mérkőzéseit vívták meg egészen a döntőkig. Az idősebb korosztály versenyeiről gyakran folyik vita, de egy biztos: a sportágnak nem árt, ha látják a fiatalok, hogy az aktívabb évek után is lehet versenyszerűen sportolni

Debreczeni Dezső az előző napi könnyű győzelme után egy jóval nehezebb mérkőzésre számíthatott a point-fighting szabályrendszer 74 kg-os súlycsoportjában az olasz Fabrizio Gaverini ellenében, aki a világranglistát vezeti, de egyszer már Dezső egy világkupán a döntőben legyőzte. Most nem sikerült hét évvel fiatalabb ellenfelén diadalmaskodni. Jól ment a küzdelem, de látszott, hogy nem sikerülhetett a felkészülés az egész nyáron történt megfeszített edzői munka mellett. Így most bronzérem jutott a békéscsabai legendának. Az olasz versenyző később a döntőt is megnyerte.

 

Kovács Mariann és Litauszki László – Forrás: Gregor László

Kovács Mariann és Litauszki László – Forrás: Gregor László

 

A kondorosi Kovács Mariann nagy esélyekkel érkezett Albufeira-ba. Már régebb óta megfeszített és intenzív felkészülést folytatott, több edzőpartnerrel készült, s mind a három tatamis szabályrendszerre felkészült. Ennek megfelelően nem talált legyőzőre. Edzője, Litauszki László elmondta, hogy tudták, hogy jó a formája, de arra, hogy mind a három címet begyűjti, nem gondoltak. Hat győztes mérkőzéséből hármat, s köztük a kick-light döntőjét nagy fölénnyel, technikai K.O.-val nyerte meg. Ezen a döntőn egy erőteljes dél-afrikai versenyzőnő Ivette Schlotfeldt ellen küzdött, de Mariann hozta a mérkőzést.

Legszorosabb mérkőzését az angol Carrera ellen vívta. Mariann felőrölte és nyert. A keményebb hátsó egyenes ütéseket adták meg zömében a bírók, kézzel volt eredményesebb. Kick-light-ban sok pontot szerzett precíz pontrúgásaival. Óriási a boldogság a kondorosi klubban is, hiszen Kovács Mariann tiszteletére háromszor játszották el a világbajnoknak járó magyar Himnuszt.

Mezei Nikolett az első napi kellemetlen vereség után kick-light-ban világbajnokhoz méltóan küzdött a bolgár  Katrin Gemkova ellen. Bár a 3 :0 arányú pontozás egyértelmű győzelmet jelent, nem volt ez olyan könnyű, mint amilyennek tűnt. Végig vezetett, bár a második menet közepén akadt egy kis hullámvölgy, de aztán beleerősített. A bizonyítási vágy, a nagy akarás azért rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A döntőbe jutásért a venezuelai Waleska Panizzo lesz az ellenfele.

A kreatív formagyakorlat mix team versenyzői. A 11 csapat között dél-amerikai fölény alakult ki, a magyarok (Brebovszky Zoltán, Kotvics-Varga Máté, Halustyik Cintia) jól összerakott, látványos gyakorlatukkal az 5. helyen végeztek.

Forrás: Gregor László

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL