Kibővült programkínálattal várja az érdeklődőket a 9. Vármegyenap

2024. szeptember 5. 13:10 | Bimbó Lajos

Kilencedik alkalommal rendezi meg a Vármegyenapot Békés Vármegye Önkormányzata szeptember 7-én. A részletekről Zalai Mihály, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke és Csibor Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés vármegyei igazgatója beszélt a sajtó képviselőinek.

Zalai Mihály elmondta, a vármegyei összetartozás napának egyik legfontosabb változása az lesz, hogy kibővül a rendezvény területe, így a kiállítók és a résztvevők az Andrássy út Irányi és Munkácsy utcáig terjedő szakaszát is bortokba veszik. Emiatt a kerékpárosok forgalomkorlátozásra számíthatnak, a kétkeréken közlekedők nem tudják majd használni a kerékpárút József Attila utca és az Irányi utca és Munkácsy utca közötti szakaszát.

A vármegyei önkormányzat elnöke kiemelte, a helyszíneken túl a programokban is lesz változás, a szervezők kibővült, színes rendezvénysorral várják a látogatókat.

– A Szent István téren száztizenhat kézműves és kistermelő lesz jelen, közöttük – mivel a Vármegyei napnak díszvendége Kovászna és Hargita megye – Székelyföldről is érkeznek kézművesek. Emellett, ki fog települni a Kossuth Rádió délelőtt és délután is, így aki nem tud eljönni, az élő bejelentkezéseket hallgathat az eseményről – ismertette Zalai Mihály.

Zalai Mihály és Csibor Márton

Zalai Mihály és Csibor Márton

 

A vármegyét bemutató rendezvénysorhoz idén is csatlakozott a Nemzeti Művelődési Intézet, amely a Vármegyenap színes elemei mellett saját programokkal is készül. Az NMI az Ibsen ház udvarán várja az érdeklődőket. Csibor Márton, Békés vármegyei igazgató elmondta, a programok között szerepet kap egy megyei érték kiállítás is, amely az épített értékek témakörére koncentrál.

– Ebben az évben azt a módszert választottuk, hogy a vármegyei értékek bemutatását ötvözzük a szakkör porgrammal és ennek keretében kézműves közösségeket kértünk fel, hogy a saját kézműves technikájukkal mutassák be az általuk választott épített örökséget. Így például egy mézeskalácsból készült gyulai vár vagy egy vesszőfonott újkígyósi csárda is látható lesz a kiállításban – árulta el a szakember.

Az intézet a gyermekekről sem feledkezett meg, hiszen számukra is új, izgalmas programokat kínálnak, a már megszokott elemek, így például az óriás színező mellett.

– A hungarikum játszóházunk ebben az évben játszótérré bővül. Újdonság, hogy a programokat a szabadulószobák metodikájára épülő logikai játéksorozattal egészítettük ki, melyet akár a  felnőttek is kipróbálhatnak. Itt a résztvevők játékos, gondolkodtató feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a megyei értékekkel – tette hozzá Csibor Márton.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL