Történelmük egy szeletét kapták meg a települések

2023. szeptember 2. 18:25 | Vincze Attila

Átadták a Békés vármegyei települések első írásos említését bemutató relikviákat a Békéscsabai Jókai Színházban szombaton. A különleges eseményt a Vármegyenap részeként rendezték meg.

Az eseményen megjelent településvezetőket, hivatali alkalmazottakat Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke köszöntötte a színház Vigadó termében. Zalai Mihály elmondta, hogy nemcsak egy család esetében, hanem egy településen is fontos lehet az, hogy keressük meg, kutassuk fel, rögzítsük és őrizzük meg azokat az írott forrásokat, amelyek ránk jellemzőek és bennünket meghatároznak. Egy európai uniós projektnek köszönhetően a Békés vármegyei települések első írásos emlékének felkutatására a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársait kérték fel. 

– Amikor látjuk ezeket az évszámokat, illetve ezt a fajta folytonosságot, akkor megerősítheti azt a hitünket, hogy minden körülmény, minden nehézség, az elmúlt évszázadok minden vihara között mi túl tudtunk élni, igazi túlélők vagyunk – fogalmazott. 

Békés vármegye főispánja beszédében kiemelte: az a dolgunk, hogy a természeti és épített örökségünkkel jól sáfárkodjunk és továbbadjuk utódainknak. Dr. Takács Árpád hangsúlyozta: minden egyes település lakói számára az, ahol lakik, a világ közepe. 

– Mi itt vagyunk itthon, felelősek vagyunk Békés vármegyéért és felelősek vagyunk egymásért. Éppen ezért olyan vezetőkre van szükség – és meggyőződésem, hogy a vármegyében ilyen vezetőink vannak –, akik kitűzik, látják és bejárják az utat – húzta alá.

Sáfár Gyula, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárának igazgatója, valamint Halmágyi Miklós történész, levéltáros számolt be a kutatómunka érdekességeiről, nehézségeiről, valamint a települések első írásos dokumentumainak felkeresésének körülményeiről. 

Az eseményen dr. Takács Árpád, valamint Zalai Mihály adta át egyenként a jelenlévő településvezetőknek, illetve megbízottjaiknak az első írásos említést tartalmazó relikviákat.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL