Kiállítás nyílt az Artézi Galéria művészeinek képeiből

2018. október 19. 19:41 | Gyemendi Réka

A budapesti Artézi Galéria művészeinek alkotásaiból rendezett kiállítást a Békéstáji Művészeti Társaság a Magyar Festészet Napja alkalmából a Csabagyöngye Kulturális Központban, csütörtökön. A tárlaton Szemethy Imre, grafikus, Török Gábor grafikus-festőművész, Németh Géza grafikus-festőművész, Lonovics László festőművész és Orvos András festőművész képei láthatóak.

A megnyitón Gnandt János képzőművész, a Békéstáji Művészeti Társaság elnökének bevezetőjét követően Lonovics László mutatta be a kiállítókat, valamint az Artézi Galériát.

Először Németh Géza festőművészről beszélt, aki az ötödik jubileumát ünneplő Artézi Galéria vezetője, New Yorkban is alkotott. Művei Európában is széles körben ismertek, több önálló kiállítása volt több nagyvárosban. Lonovics László szerint a művész olyan missziót teljesít, amely nagyra becsülendő ebben a világban.

– A képzőművészet ma nem a fősodor, és úgy gondolom, hogy minden olyan kezdeményezés, ahol bemutatkozhatnak, nagyon fontos. A galériában pedig olyan művészek állítanak ki, akik innovatívak és mindig keresik az újat, valamint értéket próbálnak mutatni – fogalmazott.

 

Németh Géza képei

 

A zsámbéki Szemethy Imrét is bemutatta. A művész a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja, többek között Munkácsy- és Magyar Köztársasági Érdemrend díjas művész, aki főként képgrafikákat készít. Rendszeres kiállítója a galériának. Orvos Andrásról úgy nyilatkozott: sok éve a virágok bűvöletében él, a kiállításon is ilyen témájú képei láthatóak. Ismertette Török Gábor munkásságát, aki Jaminában született és a Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett. Sokáig a Duna TV grafikai csoportjának a vezetője volt, jelenleg a Magyar Televízió grafikusa. A kiállításon az idő, óra vizuális megjelenítése kapta a főszerepet műveiben.

Lonoivics László két képét vitte el a tárlatra. Elmondása szerint digitális technológiával készít grafikákat, de nagyon vonzza a matéria, az anyag, a festék is, mert kézzelfogható és más kifejezési lehetőséget biztosít az alkotónak.

 

Török Gábor képe

 

Lonovics László hozzátette: az öt kiállító között nem szakmai érdekkapcsolat, hanem kolegalitás, barátság van, szívesen járnak egymás kiállításaira is. Hangsúlyozta: a mai világban nagyon fontos a képzőművészek azon attitűdje, hogy képesek legyenek egymásra figyelni. Kifejezte örömét azzal kapcsolatban is, hogy az Artézi Galéria csapatába kerülhetett.

 

Orvos András képei

 

A megnyitón Németh Géza is szólt néhány szót, melyben ismerette: az ő szándékából jött létre a galéria, mert egyszerűen jól akarta érezni magát.

– Ehhez pedig az kellett, hogy legyen egy csapat, akikkel együtt lehet dolgozni, meg lehet beszélni ügyeket közösen. A másik ok az volt, hogy szabadon akartunk dolgozni úgy, hogy nem függünk a támogatóktól és az éppen aktuális hatalomtól – összegzett.

 

Szemethy Imre képe

 

A kiállítás a Békéstáji Galériában tekinthető meg november 17-ig.

További programok »

FEL