Kiadó ingatlant keresel diákként? Ezekre figyelj!

2021. augusztus 25. 07:15 | Vári Bianka

Július 22-én kihirdették a felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárait, ezzel együtt pedig kezdetét vette az egyetemisták albérlet-vadászata. Várhatóan augusztus 27-én kihirdetik a pótfelvételi eljárásban induló képzések ponthatárait is, ekkor újabb felvételt nyert diákok kereshetnek majd lakhatási lehetőséget. Szakértőt kérdeztünk arról, hogyan áll Békéscsaba az ingatlanpiacon, illetve mire számítson, aki a környéken kiadó lakást keres.

– A fiatalok közül csak kevesen tehetik meg, hogy saját ingatlant vásároljanak, a többség kollégiumi felvétellel próbálkozik, vagy albérletet keres. Utóbbi esetben a bérlőknek és a lakáskiadóknak is több szempontot figyelembe kell venniük a szakemberek szerint. Az elsődleges szempont az ár és az elhelyezkedés meghatározása – fogalmazott egy helyi ingatlanközvetítő iroda vezetője.

Kovács Péter kiemelte, hogy az árban országosan jelentős különbség tapasztalható.

– Természetesen Budapest van az élen, ahol adataink szerint 150-165 ezer forintos áron lehet ingatlant bérelni, az egyetemistáknak megfelelő kisebb lakások pedig már 120 ezer forintos ár környékén elérhetők – mondta az irodavezető.

Statisztikák szerint a további nagyvárosokban és egyetemvárosokban 100-135 ezer forintos áron találnak albérletet a tanulók. Békéscsabán még ennél is olcsóbban, mindössze havi 70-75 ezer forintos havi áron lehet lakáshoz jutni, hiszen itt az árakat elsősorban nem az iskolakezdés határozza meg. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérleti díj csak egy tétel a sok közül, albérlet-választás előtt informálódni kell a többi költségről is.

– Ilyenek például a különböző közüzemi díjak, a kaució, illetve érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről is. Emellett fontos a bérleti szerződés írásba foglalása, mert az ad megnyugtató megoldást egy-egy helyzetre. A garanciális hibák javításának kérdése, az óraállások jegyzőkönyvezése vagy a felmondás módja mind olyan tényezők, melyeket jobb írásba foglalni – emelte ki Kovács Péter. Hozzátette: a legbiztosabb az, ha a szerződést közjegyző előtt kötik, hiszen az így közokiratnak minősül, amely által mindkét fél könnyebben érvényesítheti a szerződésben leírtakat.

További programok »

Oktatás

Pályázott, nyert és Franciaországban bővíthette tudását a gyulavári Gellén Anna

A budapesti Francia Intézet óraterv-készítő pályázatán második helyezést ért el, és ennek köszönhetően júliusban módszertani képzésen vehetett részt Vichyben a Gyulaváriban élő Gellén Anna, a Szegedi Tudományegyetem ötödéves, angol-francia tanár szakos hallgatója. Annával friss élményeiről és a terveiről beszélgettünk.
2022. augusztus 12. 10:25
FEL