Kézilabda: Sokáig hátrányban volt, de győzött a Békéscsabai Előre NKSE

2021. július 30. 19:00 | Papp Ádám Sándor

Első felkészülési mérkőzését vívta a 2021/22-es bajnoki rajt előtt a Békéscsabai Előre NKSE. Az NB I/B-ben szereplő együttes az első osztály újoncát, a Vasas SC-t fogadta péntek délután a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

Kukely Anna góljával kezdődött a mérkőzés, aki két perc játékot követően talált be. A Vasas háromszor egymás után a csabai kapu mellé lőtt, majd Török Fanni góljával megduplázta előnyét a házigazda. Az 5. perc végére azonban kiegyenlített a vendég gárda. Egészen a 10. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a vendégek egy büntető után átvették a vezetést. Nyolc perccel később már 8:5-re vitt a Vasas, Papp Bálint időkéréssel reagált az eseményekre. A csabaiaknak jót tett a játékmegszakítás, Kukely büntetőivel és Andróczki Flóra ejtésével egy gólra csökkent a különbség. 10:9-es állást követően a vendégek mestere is időt kért, a félidő végül 14:11-es Vasas-vezetéssel zárult.

A szünetet követően Csizmadia Fanni védésével folytatódott a játék, majd Mayer Szabina találatával kettőre csökkent a hátrány. A Vasas azonban három gyors góllal reagált, így 17:12-re módosult az állás a 35. percre. A folytatásban felváltva estek a gólok, majd Török egy kontratámadás után négyre csökkentette a különbséget. A 45. percre már csupán három gól volt a felek közötti differencia, Giricz Laura ejtése és Andróczki betörése után. 22:19 után időt kértek a vendégek, akik több ziccert is elhibáztak, majd Giricz újabb találatát követően már csak kettő volt a csapatok közötti különbség. Keményen védekezett a házigazda, majd Kobela Tamara gólja után feljött egy találatra. Csizmadia nagy hárítása után pedig megvolt a lehetőség az egyenlítésre, amely a 54. percben Borbély Márta büntetőjével összejött. 23:23-at mutatott az eredményjelző, amikor emberhátrányba került az Előre NKSE. Kapus nélkül támadott a hazai csapat, amely Kukely Anna góljával megszerezte a vezetést. Az 58. percben már a Vasas volt emberhátrányban és Borbély újabb hétméterese után 26:24-re vitt a lila-fehér együttes. A vendégek büntetőből voltak eredményesek, majd az utolsó másodpercekben egyenlíthetett volna a Vasas, de Csizmadia védeni tudott.

A Békéscsabai Előre NKSE izgalmas végjátékot követően 26:25-re megnyerte első felkészülési mérkőzését.

 

Galéria

További programok »

FEL