Kézilabda: 20 góllal kapott ki a Békéscsaba a Debrecentől

2022. augusztus 9. 19:26 | Papp Ádám Sándor

A 2022/23-as bajnoki idényt a női kézilabda NB I-ben kezdő Békéscsabai Előre NKSE felkészülési mérkőzésen fogadta a szintén elsőosztályú DVSC gárdáját kedden délután, a Városi Sportcsarnokban. A Debrecen 45:25-ös sikert aratott a viharsarki együttes otthonában.

Lassan kezdődött a mérkőzés a Békéscsaba számára, a 9. percben Papp Bálint 8:3-as vendég vezetésnél magához rendelte csapatát. A folytatásban is a piros mezes Debrecen irányította a játékot: a látogatók gyors lerohanás gólok mellett, a felállt védelemmel szemben is több találatot szereztek. Tovább nőtt a csapatok közti különbség, a 21. percben már tíz találattal állt jobban a DVSC. Az első félidő végjátékában felváltva érkeztek a gólok, az ENKSE minimálisan kozmetikázott az eredményen, így 22:15-ös vendég vezetésnél mentek a csapatok szünetre.

A második játékrész elején több kapusbravúrt bemutató Szabó Dórának köszönhetően tartotta a nyolcgólos különbséget a hazai csapat, egészen a 43. percig. Borbély Márta kétperces kiállítása felforgatta a csabai védekezést, nagy rohamot vezetett a DVSC. A vendégek a 48. percben már tizenkét találattal álltak jobban. A végjátékra szinte teljesen elfáradt a hazai csapat, a debreceniek azonban nagy kedvvel kontráztak és szereztek újabb gólokat. A DVSC végül 45:25-re győzte le a Békéscsabai Előre NKSE együttesét.

A felek a 2022/23-as NB I-es bajnoki idény 12. játéknapján találkoznak majd először, 2023. január 27-én Debrecenben.

Galéria

További programok »

FEL