Kézilabda: Rettentő fontos csabai győzelem

2018. március 28. 21:26 | Szegedi Zsolt

A bajnokság egyik legfontosabb mérkőzésére készülődött a találkozót megelőzően a csabai hölgykoszorú. Az idényt megelőzően azért senki nem számított arra, hogy a bajnokság vége felé közelítve ennyire közel lesz a kieséshez az együttes, ugyanakkor a Kecskemét elleni hazai összecsapáson tulajdonképpen az életükért játszottak a csabai lányok.

Jól indult a találkozó, és az 5. percben már 3-1-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Látszott azonban, hogy nagy a tét, és ez rányomta a bélyegét az összecsapásra, megremegett a kéz, jöttek a technikai hibák. Azt nem lehet mondani, hogy az egyik oldalon több lett volna, mint a másikon, mindkét együttesre jellemző volt, nem alakult ki magas színvonal. Sokáig úgy tűnt, mindezeknek köszönhetően egyik csapat sem tud ellépni a másiktól. A 15. percben 8-7, öt minutummal később pedig 9-8 volt az állás. Marosán György, a vendégek edzője ekkor időt kért, de nem a saját csapatának segített ezzel, hanem a liláknak. Ekkor ugyanis egy 4-0-s etapot csinált a hazai együttes, és ez meghatározta a félidő további részét. A csabai együttesben az első félidőben különösen Jovana Kovacevic volt elemében, hiszen hét gólt lőtt 30 perc alatt. A házigazda a védekezés feljavulásának is köszönhetően végül ötgólos előnnyel zárta az első játékrészt (15-10).

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, tekintettel arra, hogy a kecskeméti támadások nagyon erőtlennek bizonyultak, a vendégjátékosok egymás múltak alul. Annak ellenére növekedett a két csapat között a különbség, hogy a hazai támadásokba is csúszott azért jó néhány hiba. A 37. percre már nyolc gól volt a differencia (19-11), nagy kérdés volt, hogy lesz-e még erő a vendég játékosokban újítani. Az azért nagyon feltűnő volt, hogy Marosán Györgynek nagyon forgatnia kell a csapatát, jellemző, hogy Olha Nikolayenko a második játékrészben pályára sem lépett. És azért az ő képességeivel tisztában lehetünk... Nem nagyon volt tehát, aki hátára vegye a vendég gárdát, de ettől függetlenül néhány könnyelműség miatt szépen csöndben a kilencgólos különbségből öt lett (49. perc: 24-19). Sőt, volt hogy négyre is csökkent, de ez alá már nem ment  csabai fór a maradék időben. Összességében az azért látszott, a csabai lányok nagyon nagyon akarják ezt a sikert és ezzel együtt azt, hogy életben maradjanak a remények.

A 30-25-ös siker azt jelenti, hogy ha pontazonosság lesz a végelszámolásnál a két együttes között, akkor a csabaiak előnyösebb helyzetben lesznek, miután a kecskeméti találkozón 31-27 lett a vége, fordított előjellel. Na de ez még messze van, addig még gyűjtögetni kell a pontokat, hiszen ezzel a sikerrel a csabaiak egyelőre csak a Vasast tudták megelőzni a tabellán.

 

További programok »

Sport

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.
13:50
FEL