Kézilabda: Kukely Anna három góllal járult hozzá a dánok legyőzéséhez

2021. november 27. 19:44 | Kovács Dávid

A Békéscsabai Előre NKSE játékosa a magyar junior kézilabda-válogatottal vívott felkészülési mérkőzést Balatonbogláron, ahol 31-26-os siker részese volt a korosztályos dán csapattal szemben.

Ifj. Kiss Szilárd együttese a félidőben már hét góllal, 18-11-re vezetett, a magabiztos vezetést pedig a második játékrészben is megőrizte és 31-26-ra diadalmaskodott - számolt be a szövetség hivatalos oldala. Kukely Anna három gólt szerzett az összecsapáson, mindezt hét lövésből érte el, a 18 éves játékos egy hétméterest kihagyott a mérkőzésen.

A Békéscsabai Előre NKSE nem lépett pályára ezen a hétvégén a másodosztályban, a Kispest elleni találkozót januárban pótolják a csapatok.

 

További programok »

Sport

Nyolc napon belül a harmadik mérkőzését is megnyerte a Csaba

A Békéscsabai Előre NKSE az ötödik fordulóból előrehozott mérkőzésen fogadta hazai pályán a Borsod együttesét az NB I/B női kézilabda bajnokságban szombaton. Marosán György együttese végig vezette és irányította a mérkőzést, a győzelem nem forgott veszélyben, végül kilenc góllal, 34-25-re múlta felül ellenfelét és ezzel továbbra is száz százalékos mérleggel áll a tabella első helyén.
2026. szeptember 26. 20:17
FEL