Kézilabda: Kikapott az Előre Kisvárdán

2024. január 20. 21:00 | Vincze Attila

25-21-es vereséget szenvedett a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE a Kisvárda Master Good SE otthonában a női kézilabda NB I 12. fordulójában szombaton. Rácz Sándor csapata legközelebb egy hét múlva otthon a Budaörs ellen javíthat.

Jó előjelekkel várta a mérkőzést a Békéscsaba, hiszen múlt hét szombaton megszerezte első hazai győzelmét a bajnokságban a Kozármisleny ellen, ezzel a 12. helyről várta a mostani összecsapást. A lilák ellenfele ezúttal az azonos pontszámmal álló, vagyis szintén 7 pontos, 11. helyen álló Kisvárda volt.

Az első negyedóra szoros játékot hozott, hiszen fej-fej mellett haladt a két gárda, 15 percnyi játék után 8-8 volt az állás. Ekkor viszont az Előre szerb átlövője, Marija Agbaba Lanistanin olyan komoly sérülést szenvedett, hogy ölbe kellett levinni a pályáról. A sajnálatos veszteség után egy ötös sorozattal meg is lépett a hazai csapat, a csabaiak pedig csak 9 perc után tudtak újra gólt dobni (13-9). A lilák a félidő további részében sem nagyon találták az ellenszert a Kisvárda ellen, így a csapatok 15-10-es állásnál vonultak az öltözőbe. 

A második félidő is hasonlóan indult, a 43. percben már nyolccal vezetett a Kisvárda (20:12). Mielőtt azonban végleg úgy tűnt volna, hogy elúszik a mérkőzés a csabaiak számára, a játékrész közepén összekapták magukat és az 56. percre jócskán ledolgozták a hátrányukat, ekkor 22:19 volt az állás. Másfél perccel a vége előtt már csak kettő volt a különbség a hazaiak javára (23-21), miután viszont a Kisvárda időt kért, az utolsó percben szerzett két góljukkal bebiztosították a győzelmet, így kialakult a 25-21-es végeredmény. 

A csabai lányok legközelebb január 27-én játszanak hazai pályán, amikor a 6. helyezett, 11 pontos Budaörs látogat a viharsarokba.

További programok »

FEL