Kézilabda: Kettős csabai győzelem Szerbiában

2018. augusztus 26. 16:04 | behir.hu

Két héten belül viszonozta a szerb bajnok ZORK Jagodina békéscsabai látogatását a Békéscsabai Előre NKSE NB I-es női csapata. A Belgrád után elterülő 76 ezres város csapatával két mérkőzést is lejátszott az Előre. Ahogy a két héttel ezelőtt csabai találkozót, úgy a péntek esti és a szombat délelőtti csatát is a lila-fehérek nyerték.

ZORK Jagodina – Békéscsabai Előre NKSE 28-33 (15-16)

Békéscsaba: Balog J. – Kovács A. 4, Walfisch 6, Szögi 2, Giricz 1, Vukajlovic 7, Bottó 1. Csere: Binó (kapus), Zöldi-Tóth 5, Ekker, Djokovic 1, Agbaba 1, Radovic 5, Predescu.
Vezetőedző: Horváth Roland

Nyolc órás buszozás és az áldatlan röszkei állapotok miatt romániai kitérő után érkezett meg a magyar csapat Jagodinába, ahol egy régi, szocreál stílusú sportcsarnokban, meglehetősen szolid fényviszonyok mellett rendezték az első összecsapást. A 20. percig a Békéscsaba vezetett, majd a szerbek fordítottak és csaknem a félidő végéig tartották minimális előnyüket. A második félidőre mégis a Csaba fordulhatott előnnyel - írja a csabai klub hivatalos honlapja.

Szünet után a magyar csapat uralta a mérkőzést, a kapusok több bravúrt is bemutattak, Walfisch Mercédesz és Aleksandra Vukajlovic szorgalmasan dobálta a gólokat, nem is volt kérdés, hogy melyik gárda nyeri az összecsapást.

 

Hátrányból fordítottak Walfischék

 

Békéscsabai Előre NKSE – ZORK Jagodina 29-26 (14-16)

Békéscsaba: Binó – Kovács A. 6, Walfisch 6, Szögi 4, Giricz 2, Vukajlovic 4, Bottó 3. Csere: Balog J. (kapus), Zöldi-Tóth, Ekker, Djokovic 2, Agbaba 1, Radovic 1, Predescu.
Vezetőedző: Horváth Roland

A korai időpont és az előző mérkőzés meglátszódott a lila-fehérek játékán, az első felvonásban nem is játszottak jól, ellenben a házigazdák nagyon lelkesedtek, gyors játékukkal igyekeztek megkeseríteni vendégeik életét.

Szünet után az 50. percig még tartotta magát a Jagodina, azonban összekapta magát a csabai együttes és Walfisch Mercédesz, illetve a szélső Kovács Anett, valamint Szögi Tímea és Aleksandra Vukajlovic góljaival megtörte ellenfele ellenállását és a végén ezt a mérkőzést is magabiztosan nyerte.

Jól sikerült tehát a Békéscsaba bajnoki főpróbája, jöhet szeptember 1-jén a Budaörs elleni nyitány.

 

További programok »

Sport

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.
13:50
FEL