Kézilabda: Hétgólos csabai győzelem az évnyitó mérkőzésen

2022. január 8. 18:46 | Papp Ádám Sándor

A Kispest együttese ellen kezdte meg a 2022-es évet a női kézilabda NB I/B-ben szereplő Békéscsabai Előre NKSE szombaton.

A sárga mezes vendégek kezdték jobban az összecsapást, ugyan a csabaiak hálóőre, Szabó Dóra az első négy percben három bravúrt is bemutatott, mégis a Kispest szerzett hamar 2:0-s vezetést. A fővárosi együttes korai kemény védekezésének feltörése gondot okozott Papp Bálint csapatának, a vendégek a 8. percben Barján Bianka találataival már 5:2-re ellépett.

A folytatásban csabai pillanatok következtek, Török Fanni gólja után a 13. percben egalizált az NKSE. Az első félidő második felében mindkét csapat keményen védekezett, az osztály átlagához képest kevés gól született. A 26. percben ugyan 10:8-ra vezetett a vendég csapat, a házigazda Kukely Anna, valamint Andróczki Flóra találatainak köszönhetően először szerzett vezetést a mérkőzésen és 11:10-es állással fordulhattak a csapatok.

Szemmel láthatóan feltüzelt állapotban ment fel a pályára a csabai együttes a második játékrészben, a Békéscsaba elkezdte a gólgyártást és Giricz Laura találata után már 14:11-re vezetett. A folytatásban felgyorsult a játék és mindkét csapat a támadásokra fókuszált, a 39. percben 19:16-os hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Emberelőnybe került a hazai együttes, amely jól kihasználta a létszámfölényt és a 43. percben már hatgólos előnyre tett szert. Az 52. percre háromra zárkózott a Kispest, de jobban hajrázott a Békéscsaba, amely négy perccel később Vámosi Panna találatát követően visszaállította a hatgólos differenciát. A hajrában a hosszú sérülése után visszatérő Borbély Márta is pályára lépett. Az i-re a pontot végül Bucsi Lili tette fel és a Békéscsabai Előre NKSE 31:24-re győzte le a Kispest csapatát, amellyel továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a másodosztályban. A mérkőzés teljes egészében hétfőn 21 órától tekinthető meg a 7.Tv műsorán.

A mérkőzés visszanézhető itt:

A csabai lányok legközelebb január 14-én pénteken, 18 órától lépnek pályára a megyei rivális Orosháza otthonában.

Galéria

 

További programok »

FEL