Kézilabda: Élen az Orosháza, dobogón telel a Békés

2021. december 13. 11:32 | behir.hu

Négy góllal nyert a DEAC ellen az Orosházi FKSE-Tokai és az első helyről várja a férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportjának januári folytatását. A másik megyei élcsapat, az Optimum Solar-Békési FKC két hazai siker után vereséggel zárta az évet a sereghajtó Vecsés otthonában, de így is a dobogón zárja a 2021-es esztendőt.

Orosházi FKSE-Tokai-Debreceni EAC 28–24 (17–9)
NB I/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 150 néző. Vezette: Réti, Szedmák.
Orosháza: Pajkó – Pásztor M. 1, Kovács B. 4, Tóth K. 2, Döme 3, Kiss R. 3, Németh L. 10 (1). Csere: Majdán (kapus), Molnár S., Takó 2, Gönczi 1, Szabó M., Mihály 1, Molnár G., Antal 1. Vezetőedző: Kovács Attila.
A DEAC legjobb dobója: Kathi 5.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc. Hétméteresek: 1/1, ill. 6/3.

Kezdettől az Orosháza játéka dominált, míg a vendégek sorra elpuskázták helyzeteiket, a hazai csapat sorra lőtte a gólokat és a 6. percben már 4-0-ra vezetett – írja az Orosházi FKSE hivatalos oldala. Az első vendégtalálat a 7. percben büntetőből született. Ez azonban nem szegte kedvét a vendéglátóknak, míg a debreceniek továbbra is hadilábon álltak a gólszerzéssel: a 12. percben már 7-2-re vezetett az OFKSE. A hazaiak távoli lövésekből is rendre betaláltak, míg a túloldalon Pajkó büntetőt is védett, így tovább nyílt az olló a két csapat között (22. p.: 14-6) és a nyolcgólos különbség a félidőig is megmaradt.

A második felvonás elején az Orosháza tovább növelte az előnyét, a 38. percben tíz gól volt a különbség a két csapat között (22-12). Hiába volt azonban nagy a differencia a két csapat között, mindkét fél nagyot harcolt. Gönczi András személyében újoncot avatott az OFKSE, aki az 54. percben annak rendje és módja szerint meg is szerezte első bajnoki gólját. A végére kissé kiengedett az Orosháza, lehetőséget hagyva a Debrecennek a felzárkózásra - a vendégek mínusz négyre küzdötték vissza magukat - , ám így is megérdemelten zúgott a „Szép volt fiúk!” rigmus a nézőtérről.

Az OFKSE a tabella éléről várhatja a jövő évi folytatást.

– Gratulálok a csapatnak! Magabiztos győzelmet arattunk. A mérkőzés végén kicsit ráültünk az eredményre, de örömteli számomra, hogy fiatal játékosaink is sokat lehettek a pályán. Köszönöm a fiúknak az egész éves munkát – fogalmazott Kovács Attila, az orosháziak vezetőedzője.

 

A sereghajtó ellen vesztett pontokat a Békés

 

Vecsési SE–Optimum Solar-Békési FKC 32–30 (16–17)
NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Üllő, 50 néző. Vezette: Asztalos Bence, Szalay Zoltán.
Békés: Takács – Osgyán 1, Haszilló 5, Lele 3, Árpási 1, Varsandán 4, Fedor. Csere: Kiss O. 1 (kapus), Hrabák 4, Mezei 1, Szász 6, Kiss R. 2, dr. Czina, Laufer 2, Dávid, Kohlrusz. Vezetőedző: Padla József.
A Vecsés legjobb góldobói: Fórizs 7, Székely 5, Antal 5, Zakics 5 (1).
Kiállítások: 12, ill. 10 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 4/3.

 

(Fotó: Békési FKC)

(Fotó: Békési FKC)

 

Több technikai hibát és pontatlan lövést kihasználva a vecsésiek kezdték jobban a meccset (6. p.: 4–1), ám ezt gyorsan egalizálták a feljavuló békésiek – írja a békésiek hivatalos oldalának beszámolója. A fordítás azonban elmaradt, ráadásul egy jó szériával a hazaiak a félidő derekához közeledve visszaállították a négygólos előnyüket (13. p.: 9–5). Jobb összpontosítással, Lele Ákos eredményességével a látogatók újból egalizáltak, sőt, a 21. percben a vezetést is megszerezték (10–11). A szünetig a békésiek diktálták a tempót, Szász találatával egy esetben két góllal is vezettek, de a házigazdákat nem tudták leszakítani.

A térfélcserét követően mintha az öltözőben maradtak volna a vendégek: zsinórban hat gólt kaptak az első tíz percben (22–17), amire csak Laufer tudott válaszolni. A folytatásban is a hazai együttes akarata érvényesült, a látogatók mérsékelten teljesítettek támadásban, a védekezésük puhánynak bizonyult, így a vecsésiek fokozatosan növelni tudták az előnyüket (55. p.: 30–22). A végjátékban huszáros hajrába kezdtek a vendégek, azonban a második játékrész első felében összeszedett hátrány ledolgozására nem volt elég idő.

– Már az ózdi mérkőzésen is látszódott csapatszintű fáradtság, ami dekoncentráltságot eredményezett. Sajnos ez a mai mérkőzésen is így volt, hiába küzdöttünk, még a legtisztább gólhelyzeteink is kimaradtak, ezeket pedig megbosszulta az ellenfél. Az őszi teljesítményhez ugyanakkor gratulálok a csapatnak – nyilatkozta Padla József, a békésiek vezetőedzője.

A békésiek jelenleg a megyei rivális Orosháza mögött a 2. helyen állnak a keleti csoport tabelláján. Amennyiben a Pick Szeged U21-es gárdája az év utolsó meccsén legyőzi a Csépe Salgótarján csapatát, akkor Padla József csapata meg is őrzi ezt a pozíciót a januári folytatásig.

 

További programok »

FEL