Kézilabda: A Békéscsaba ifjúsági csapata legyőzte a Ferencvárost

2020. január 12. 19:47 | Hidvégi Dávid

Ami a felnőtteknek nem sikerült, az összejött az egyik utánpótlás csapatnak, amely a tabellán is a kiemelkedő harmadik helyen áll. A nagy diadalon túl is elmondható, hogy sikeres szezonja van a Békéscsabai Előre NKSE fiataljainak.

Szombaton a Ferencvárosi Torna Club kézilabda szakosztálya bevette Békéscsabát, hiszen az Elek Gábor vezette felnőtt együttes mellett az utánpótlás csapatai is pályára léptek az Előre NKSE ellen. Az FTC nagycsapata a nap zárásaként 39-24-re legyőzte a Békéscsabai Előre NKSE-t a városi sportcsarnokban, amellyel a Bajnokok Ligájában is szereplő együttes visszavette a második helyét az NBI-ben, azonban továbbra is tetemes a hátránya a listavezető Győri Audi ETO-val szemben. A lilák ezzel ellenben továbbra is a kiesést jelentő tizenharmadik helyen tanyáznak.

A csabai utánpótlás csapatok sikersen szerepeltek az FTC ellen, annak ellenére, hogy a serdülő csapat 27-36-ra kikapott, hiszen az ifjúsági korosztály 28-24-es eredményével győzni tudott. A Fábián Csaba vezette korosztályok közül a serdülők  az ötödik, míg az ifi csapat a harmadik helyet foglalják el az első osztály keleti csoportjaiban. Az ifisták hátránya ráadásul mindössze három pont a listavezető Ferencvárossal szemben, így bajnok esélyesként várhatják a hátralévő fordulókat.

További programok »

FEL