Kézi: A Csaba nyerte a kiesési rangadót

2017. április 22. 21:58 | Kovács Dávid

 

Az idény egyik legfontosabb mérkőzésén csapott össze egymással a tabellán azonos pontszámmal álló Békéscsaba és Mosonmagyaróvár. A kiesési rangadót agresszív, jobb játékával és Triffa Ágnes nagyszerű kapusteljesítményével a lila-fehérek nyerték.

A találkozó első gólját Jovana Kovacevic révén a hazaiak szerezték, azonban ezt követően a vendégek találták meg hamarabb a meccs ritmusát és jó átlövésekkel két-háromgólos vezetést harcoltak ki, a 19. percben Bízik Réka harmadik hetesből szerzett találatával 9-7-re ment a Mosonmagyaróvár. A félidő utolsó tíz perce a házigazdáé volt, Triffa feljavult a kapuban és a gólképtelen vendégek mellett  5-0-s rohanást produkált a Skaliczki-csapat. Ráadásként a játékrész utolsó szava is Csabáé volt, Walfisch időntúli büntetővel alakította ki a 13-10-es állást.

 

Triffa lenullázta a szélsőket

A fordulás utáni percekben úgy tűnt, hogy szoros csata lesz, azonban a hazaiak pörögtek fel jobban a kiesési rangadóra. Védekezésben jobban pattogtak a lilamezes lányok, míg a mosoniak szervezetlenül, lassan kézilabdáztak. A viharsarkiaknál mindig akadt olyan, aki megtalálta jó megoldást támadásban, Zöldi-Tóth Kata beállóból, Leposava Glusica átlövésből, Gidai Eszter pedig szerzett labdákból szerzett gólt. A másik oldalon Triffa a szélsőhelyzetek mellett két hetest is megfogott. A játékrész középső szakaszát 10-3-ra nyerték a hazaiak és az 51. percre eldöntötték a meccset (24-15). A hajrára ugyan a Mosonmagyaróvár nyitott védekezése megzavarta a lilákat, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég, Aleksandra Vukajlovic pedig egy újabb időntúli hetessel alakította ki a 26-19-es végeredményt. A sikerrel Skaliczki László együttese nagy lépést tett a bennmaradás felé, a legyőzött rivális maradt kieső helyen, míg a Békéscsaba 13 ponttal fellépett a 10. pozícióba. A viharsarkiak jövő szombaton újra hazai pályán játszhatnak, akkor az Alba Fehérvár érkezik a városi sportcsarnokba.

Így látták a főszereplők

Skaliczki László (vezetőedző, EUbility Group-Békéscsabai ENKSE): - A védekezésnek volt egy kezdeti felfutó fázisa, nem találtuk a távolságot és a gólveszélyes embereket. Fokozatosan melegedtünk bele, ahogy összeállt a védekezés, úgy lett jobb a támadás. Volt ugyan hiba, de volt ritmusa a játéknak, amiből több jó megoldás jött, mint rossz. A 2. félidő elején pedig úgy álltunk bele a meccsbe, ahogy azt egy ilyen rangadón kell.

Leposava Glusica (játékos, EUbility Group-Békéscsabai ENKSE): - Egész héten azon dolgoztunk, hogy a védekezés jó és feszes legyen, ezáltal tudjunk segíteni a kapusunknak. Az egész csapat tette a dolgát, mindenki tudta, hogy milyen fontos meccs ez, és ennek megfelelően teljesítettünk.

Varga József (vezetőedző, Mosonmagyaróvári KC SE): Úgy gondolom, hogy egy kicsit túlzott ez a különbség. A mérkőzésnek volt egy olyan szakasza, amikor védekezésben és támadásban sem tudtuk azt az agresszivitást nyújtani, ami ehhez a mérkőzéshez kellett volna. Jól kezdtünk, de Triffa Ágnes kiváló szélsőkkel szembeni teljesítménye domináns volt ezen a meccsen. Ő jól felkészült, mi pedig ezek szerint nem tettük meg ugyanezt. Igazi kiesési rangadó volt, ami után a Békéscsaba került lépéselőnybe velünk szemben.

Szemerey Zsófia (játékos, Mosonmagyaróvári KC SE): - Sokat hibáztunk, nem tudtuk megvalósítani, amit terveztünk. Egy ilyen meccsen nem lehet ennyi ziccert elrontani. A védekezés sem állt össze, kicsit agresszívabbnak kellett volna lenni, főleg úgy, hogy tudtuk, hogy nekünk pontot-pontokat kell szerezni

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL