Kezdetét vette a Brillante 2023 Pálinka- és Párlatverseny zsűrizése

2023. április 21. 13:40 | Fajó Attila

A békéscsabai Panoráma Hotel és Étteremben a Gyulai Pálinkafesztivál részeként megrendezett Brillante pálinkaverseny érzékszervi zsűrizése vette kezdetét pénteken. Idén 1178 minta érkezett be elbírálásra.

A versenyre idén három kategóriában nevezhettek: bérfőzetők, magánfőzők és kereskedelmi főzetők pálinkái is jelen voltak. A nevezők nagy része évek óta visszatér a megmérettetésre és vannak olyanok is, akik idén csatlakoztak először az indulók népes táborához. 

A zsűri 23 fős, elismert hazai és nemzetközi bírálókból áll, akik előzetes szakmai képzéseken és vizsgálatokon vesznek részt, érzékszerveik karbantartására és a verseny minőségének megtartására. 

 

A zsűri elnöke Adamik Anikó, a Gyulai Pálinkafesztivél szakmai koordinátora, illetve Lovassy György, okleveles élelmiszeripari mérnők, pálinka sommelier. A bírálat egy, külön a versenyre kidolgozott, 100 pontos bírálói rendszerbe, elektronikus rögzített adatok alapján történik.

 

Határon túlról, Horvátországból, Szerbiából, Romániából és Szlovákiából is érkeztek nevezések. A minősítések az ünnepélyes eredményhirdetésen, május 27-én, szombaton 13 órától a gyulai Hungest Hotel Erkelben lesznek kihirdetve.

További programok »

Itthon

Jellemzően napos idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
08:10
FEL