Már csak egy nap és rajtol a női röplabda Európa-bajnokság

2019. augusztus 22. 07:30 | Papp Ádám Sándor

Pénteken kezdődik a részben hazai rendezésű női röplabda Európa Bajnokság, Budapesten. A magyar válogatott Észtország ellen kezdi meg szereplését a Papp László Sportarénában, ahol két békéscsabai játékos: Pekárik Eszter és Molcsányi Rita is pályára léphet majd a címeres mezben.

A magyar válogatott májusban kezdte meg felkészülését a kontinensviadalra. Jan de Brandt szövetségi kapitány csapata főként az Európa Ligát kihasználva hangolódott a részben hazai rendezésű tornára. A nemzeti csapat több edzőmérkőzésen is bizonyított, az EB-főpróbán például 2:2-t játszott az európai ranglistán hetedik helyezett belga együttes ellen. A 14 fős keretben a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület két játékosa: a center Pekárik Eszter, illetve a liberó Molcsányi Rita kapott helyet.

 

– Mindenféleképpen hatalmas megtiszteltetés, hogy a válogatott szűk keretében lehetek és úgy érzem, hogy nincs olyan sportoló, akinek ez ne lenne hatalmas eredmény az életében. Nagyon boldog vagyok. De nem elégszem meg annyival, hogy a keretben vagyok: szeretnék majd bizonyítani és a lehető legjobb formámat nyújtani minden mérkőzésen, hogy segítsem csapatot – fogalmazott hírportálunk kérdésére Pekárik Eszter, a BRSE válogatott centere.

 

A Magyar Röplabda Szövetség főtitkára a nemzeti csapattal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a cél a csoportból való továbbjutás, így a nyolcaddöntős szereplés kivívása. Ludvig Zsolt hozzátette: minden készen áll a kontinenstornára, amely óriási mérföldkőnek számít a hazai röplabdázás történelmében.

 

– Az Európa-bajnokság társrendezése sportágtörténelmi jelentőségű. 1946 óta, mióta a Magyar Röplabda Szövetség megalakult, nem volt lehetőségünk hazai pályán megmutatni, még azokat a sikercsapatokat sem, amelyek olimpiai részvétellel, illetve Európa-bajnoki ezüstéremmel is büszkélkednek. Ezért ezt mindenféleképpen óriási lehetőségnek tekintem – emelte ki a főtitkár.

 

Az Európa-bajnokság pénteken kezdődik, a magyar válogatott elsőként az Eb-újonc észt nemzeti csapattal találkozik a Papp László Sportarénában. A hatcsapatos csoport első négy helyezettje jut be a nyolcaddöntőbe. Molcsányi Ritáék az észtek elleni nyitómérkőzés után sorrendben a románokkal, az azeriekkel, a horvátokkal és a hollandokkal csapnak majd össze.

További programok »

FEL