Két év múlva került vissza gazdájához Igor – vádemelés a kutyatolvaj ellen

2019. szeptember 20. 11:38 | behir.hu

A Szarvasi Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat egy 28 éves büntetlen előéletű szolnoki férfi ellen, aki még 2016 decemberében lopott el egy nagyértékű kutyát Gyomaendrődről - írja közleményében a Békés Megyei Főügyészség.

A vádlott 2016. december 03-án rokonlátogatóban járt Gyomaendrődön, amikor megpillantott az utcán egy fekete színű, vágott fülű, törzskönyvezett, mikrochippel rendelkező Cane Corso fajtájú kan kutyát. A 7 hónapos kutya nem sokkal ezt megelőzően szökött az utcára, „Igor” névre hallgatott és piaci értéke 300.000 forint volt. A vádlott beültette a szelíd kutyát a kocsijába, majd Szolnokra vitte, ahol az albérletében hónapokig házőrzőként tartotta. Ez idő alatt a vádlott a kutyát nem vitte állatorvoshoz, nem győződött meg arról, hogy van-e benne chip, és nem is állt szándékában a kutya gazdájának felkutatása.

Időközben a vádlottnak ki kellett költöznie albérletéből, ezért a kutyát az interneten meghírdette és 2017 tavaszán el is adta oltási könyv és egyéb dokumentumok nélkül egy nemespátrói nőnek 100.000 forintért. A nő később tenyésztésbe fogta a kutyát és a kiskutyákat az egyik internetes apróhirdetési portálon kínálta eladásra többek között az apakutya fényképével. Igor eredeti tulajdonosa 2018 augusztusában látta meg az internetes portálon a kutyája fényképét és azt határozottan felismerte, ezért feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás során a mikorchip útján azonosításra került Igor, akit ekkor már új gazdája Zeusznak hívott, és őt le is foglalták, majd 2019. február 21-én adták vissza eredeti gazdájának. Az eset érdekessége, hogy a kutyába időközben ismeretlen okból egy másik mikrochipet is beültettek, így jelenleg két mikrochippel rendelkezik.

A Szarvasi Járási Ügyészség a szolnoki férfi ellen kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat. A járási ügyészség vádiratában a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az eljárás a Szarvasi Járásbíróság előtt folytatódik.

Forrás: Békés Megyei Főügyészség

További programok »

FEL