Vádat emelnek a sarkadi halálos baleset ügyében

2022. november 30. 10:13 | behir.hu

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 51 éves, büntetlen előéletű sarkadi férfi ellen, aki 2020 novemberében vezetés közben mobilozott, ezért a zebrán elütött egy idős nőt.

A Békés Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi 2020. november 13-án délelőtt Sarkad lakott területén autózott, a Gyulai úton a városközpont felől Gyula irányába. A Gyulai út és a Damjanich utca kereszteződésénél jelzőtáblával, jól látható útburkolati jellel ellátott, kijelölt gyalogosátkelőhely van, amely fölött a veszélyes hely jelzésére szolgáló sárga, villogó fényjelző is van. A férfi az autót vezetve hívást kezdeményezett mobiltelefonjáról, emellett a mobilinternetet is használta. A telefonhasználat miatt a sofőr nem figyelte folyamatosan a forgalmat, ezért nem adta meg az elsőbbséget a zebrán gyalogosan áthaladó 73 éves idős nőnek és 50-51 km/h sebességgel elütötte.

A férfi a baleset után a zebrától 37 méterre megállt az úton és az asszony felé indult. Ezzel egyidőben a baleset helyszínére egy másik jármű is érkezett, amelynek vezetője megállt, kiszállt az autóból, a földön fekvő sértetthez ment és értestette a mentőszolgálatot. Mindezt látva a balesetben vétkes sofőr oda sem ment a sértetthez, inkább vissza gyalogolt a gépkocsijához, beszállt és hazament. A baleset következtében az idős nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azok következtében 2021 januárjában a kórházban elhunyt.

A férfi cselekményével négy KRESZ szabályt szegett meg. Az ügyészség a végrehajtandó fegyházbüntetés és a vezetéstől való eltiltás mellett indítványozta a nyomozás során felmerült közel 1 millió forint bűnügyi költség megtérítését is a vádlottal szemben.

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL