Vádat emeltek egy tavaly novemberi, halálos baleset ügyében

2020. október 14. 12:10 | behir.hu

A Gyulai Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 41 éves verebi férfival szemben, aki 2019 novemberében Békéscsaba külterületén teherautóval okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet.

A férfi 2019. november 19-én 11 óra körül egy tehergépkocsival közlekedett a 44-es számú főúton, Békéscsaba felől Kondoros felé, a megengedett 70 km/órás sebességkorlátozást túllépve, 87-88 km/órával – írja a Békés Megyei Főügyészség közleményében. A tehergépkocsi műszaki állapota elhanyagolt volt. A terhelt – ismeretlen okból – tehergépkocsijával áttért a menetirány szerinti bal oldalba, majd lehajtott a bal oldali füves útpadkára, ott összeütközött a vele szemből érkező, – a tehergépkocsi áttérését észlelve elhárító manőverként a jobb oldali útpadkára lehúzódó – személygépkocsival. A baleset következtében a személygépkocsit vezető, a balesetben vétlen 62 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elhalálozott, míg a teherautó sofőrje 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

 

2019. novemberében történt a halálos baleset Fotó forrás: police.hu

2019. novemberében történt a halálos baleset Fotó forrás: police.hu

 

A halálos kimenetelű balesetről hírportálunk is beszámolt, amit ide kattintva olvashatnak el, emellett ide kattintva a tavaly novemberi rendőségi közleményt is elolvashatják.

A teherautósofőr az ügyészség közleménye szerint megszegte a KRESZ-t: a járművel az úttesten – az előzés és a kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.

A Gyulai Járási Ügyészség a büntetett előéletű férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja; az irányadó büntetési tételkeret 1-5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés. A járási ügyészség vádiratában a férfival szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől és kötelezze őt a nyomozás során felmerült közel 700 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróság előtt folytatódik.

További programok »

FEL