Készülnek a tanulók a pénteki zárókoncertre

2022. augusztus 4. 08:50 | Szabó Judit

Idén hetedik alkalommal rendezi meg a Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola a Békéscsabai Harsonás Napokat. A kurzus július 30-án kezdődött és augusztus 5-én egy koncerttel zárul.

A kurzuson zeneművészeti szakgimnáziumok, felsőoktatási intézmények harsona szakos hallgatói, valamint - meghívás alapján - alapfokú zeneiskolai képzésben résztvevő diákok vesznek részt. A mesterkurzus tematikájában azonos hangsúllyal jelenik meg az egyéni képzés és a kamarazenélés.

A kezdetekkor azzal az ötlettel hívták életre a nyári tehetséggondozó tábort, hogy a Békéscsabán végzett harsonások visszajöjjenek egy hétre a városba: tanítsák a tanszakon jelenleg tanuló diákokat, közösen zenéljenek, valamint beszámoljanak az elmúlt egy év történéseiről. 

A szervezők egy pár éve döntöttek úgy, hogy kibővítik a palettát az ország zeneműveszeti szakgimnáziumai felé is. Azóta évről-évre egyre többen vesznek részt az egyhetes kurzuson. Kalmár Zoltán harsonaművész elmondta, hogy idén már tizenöten fújják hangszereiket. 

– Minden évben egyre nagyobb a létszám, jelenleg tizenöten vannak növendékek nálunk. Kifejezetten tehetségesek, elégedettek vagyunk a színvonallal és a felkészültséggel is. Elmondhatom, hogy jól lehet dolgozni a srácokkal és a kamarazenében is elég komoly műveket is meg tudunk tanulni eebben a pár napban - emelte ki Kalmár Zoltán.

A növendékek több városból, többek között Tótkomlóstról, vagy éppen Budapestről érkeztek a kurzusra. Kovács Tamás négy éve játszik hangszerén. Jelenleg a Budapesti Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium ötödéves tanulója. Jövőre szeretne felvételizni valamelyik felsőoktatási intézménybe.

– Nagyon szeretem ezt csinálni, és remélem, hogy a jövőben is ezzel tudok foglalkozni. Jól érzem magam Békéscsabán, tetszik a légkör és az egyik belvárosi vendéglő ételei is finomak - fejtette ki a harsonás növendék.

Fotó: behir.hu

A növendékek reggel fél tízkor befújással kezdenek, ezután következnek az egyéni órák délig. Déltől egy óráig van egy kamarazenélés, ezt követi az ebédidő. Ezután ismét egyéni órák, majd kamarezenélés következik délután öt óráig, ezt követi a szabad foglalkozás. 

A délutáni kamarazenéléssel készülnek a fúvósok a pénteki koncertre, ahol egy zenetörténeti összegzés lesz majd hallható, hiszen a reneszánsztól napjainkig csendülnek majd fel művek. A harsonások készülnek emellett könnyű- és filmzenével, valamint vicces showelemek is beépítésre kerülnek. 

A zárókoncert pénteken este hét órakor kezdődik az evangélikus nagytemplomban.

A kurzus művészeti vezetője:
Sztán Attila, Junior Prima-díjas harsonaművész, a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, és az In Medias Brass művésze, az Egressy Béni Református Szakgimnázium tanára;

A kurzus oktatói:
Angyal János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának harsonaművésze;
Brindás Barnabás, Junior Prima-díjas harsonaművész;
Kalmár Zoltán DLA, harsonaművész, a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium harsonatanára;
Pap Gábor, az Óbudai Danubia Zenekar, a Concerto Budapest Harsonakvartett és a Concerto Brass együttesek harsonaművésze;
Sztranyák Dávid, Junior Prima-díjas basszusharsona-művész, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művésze.
korrepetítor:
Rázga Áron, zongoraművész, a Békéscsabai Jókai Színház karmestere.

 

További programok »

Kultúra

A rejtvényfejtő és könyvtárhasználati verseny centrumában ezúttal Munkácsy állt

A Békés Megyei Könyvtár a héten zajló (április 15-20.) Csabai Kulturális Játékok részeként kedden városi rejtvényfejtő versenyt és könyvtárhasználati vetélkedőt tartott a bibliotéka termeiben. A megmérettetésre ezúttal öt általános iskola: az Erzsébethelyi, a Jankay, a Kazinczy, a Lencsési és a Petőfi diákjai érkeztek.
2024. április 16. 18:20
FEL