Készen áll a tanévkezdésre a Gyermekélelmezési Intézmény

2018. augusztus 23. 10:08 | Szendi Rita

A Gyermekélelmezési Intézmény lassan készen áll az új tanévre. A nyári karbantartási időszakban a négy főzőkonyhán és az azokhoz tartozó tálalókonyhákon megtörtént a tisztasági festés, és elvégezték azokat a felújításokat, amelyekre a tanév közben nincs lehetőség – mondta el Bíró Csaba, az intézmény vezetője, hozzátéve, hogy az alapanyagok nagy részét továbbra is igyekeznek helyi termelőktől beszerezni.

 

– Hogyan készült a Gyermekélelmezési Intézmény az iskolakezdésre?

– Az idei nyáron, a négy főzőkonyhánkon és a hozzátartozó tálalókonyhákon 8200 négyzetméternyi falfelület újult meg a tisztasági festéseknek köszönhetően, valamint olyan kisebb-nagyobb fejlesztéseket is most végeztünk el, amelyeket az iskolai időszakban nem tudunk. Például az egyik konyhánkon korszerűsítettük a melegvíz-ellátást, valamint új sütőket szereztünk be a közel húszéves régiek helyett. A kollégáink egész nyáron dolgoztak azért, hogy minden időre elkészüljön, tehát mi is felkészülten várjuk az új tanévet.

 

– A térítési díjak tekintetében várható-e változás?

– Az önkormányzatnak, mint fenntartónak lehetősége van egy évben kétszer változtatni a térítési díjakon, de csak egyszer szoktunk élni vele, ez tavasszal megtörtént. Most tehát nem lesz változás, ugyanazon az áron kapják a gyerekek az étkeztetést, mint tavasszal. Mi pluszterheket nem teszünk az ételre, a szülőnek csak nyersanyagköltséget plusz az áfát kell a rendeletben meghatározott módon megfizetnie. A megyei jogú városok tekintetében egyébként Békéscsabán a legolcsóbb az étkeztetés, bízunk benne, hogy ezt minél tovább tartani is tudjuk.

 

– Folytatódik-e a MintaMenza program?

– A MintaMenza programnak azon irányelveit, hogy helyi termelőktől vásárolt, minél frissebb alapanyagokból készüljenek finom ételek, folyamatosan szem előtt tartjuk. Fontos, hogy megyei, csabai beszállítóink legyenek, erre minden évben törekszünk. Az intézmény több mint félmilliárdos alapanyag-beszerzésének 42 százaléka békéscsabai vállalkozóktól történik, és közel 50 százaléka megyeiektől.

 

– Ha beindul a nagyüzem, hány adag étel készül naponta a konyhán?

– Szeptembertől – az igényeknek megfelelően – 9000-9300 adag ebédet főzünk naponta. Az intézmény összadag-száma pedig a szociális ellátottak napi étkeztetésével együtt, napi 15 ezer adagot jelent.

 

– Mire kell figyelni az étlap összeállításánál, és folytatódik-e ősztől is a Kedvenc menü program?

– Az étlapjaink folyamatos kontroll alatt vannak, meg kell felelnünk számos előírásnak, például hogy meglegyen a megfelelő tápanyag- és fehérjebevitel, vagy hogy tíznaponta csak egyszer legyen bő zsiradékban készült étel. Nagy sikert aratott a tavaly szeptemberben indult Kedvenc menü program, ezt idén is folytatjuk. Plusz lehetőség az is, hogy akinek az ételét kiválasztjuk, az betekintést kaphat a készítés folyamatába is. Nyilván nem adhatjuk mindig a gyerekek kedvenceit – tapasztalataink szerint a legtöbben pizzát, hamburgert, milánóit, bolognait és húslevest kérnének – de a tíznapos menübe igyekszünk beilleszteni a kedvenceiket is.

 

– Melyek a további terveik?

– Szeretnénk továbbra is jó alapanyagokkal, jó beszállítókkal dolgozni, és ha lehetőségünk adódik, modern eszközök beszerzésével, megújuló konyhatechnológiával még finomabb ételeket készíteni.

 

További programok »

FEL