"Kepenyes Pál hazatért, otthon van": A művész szobrait avatták fel Kondoroson

2018. június 14. 19:01 | behir.hu

Kepenyes Pál hazatért, otthon van, és ahogy ő sem felejtette el szülőfaluját, úgy szülőfaluja sem felejtette el őt: ennek állítanak emléket többek közt szobrai – fogalmazott a kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, Kondoroson. A Békés megyei településen leplezték le ugyanis a XX. század legsikeresebb magyar szobrászai között jegyzett művész több alkotását. 

„Legfontosabb saját magunk megtalálása, miközben az ember ki van téve a történelemnek” – idézte az alkotó szavait Fekete Péter. Az államtitkár szerint a művész élete és példája azért is fontos, mert soha nem felejtette el, hogy honnan jött, honnan származik, "hol gyúrta kisgyerekként először az agyagot" – fogalmazott. Egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy a felnövekvő generációval meg kell ismertetni a magyar művészet értékeit, így válhatnak maguk is ismert és elismert emberekké, "sztárokká".

 

Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár az avatóünnepségen. Fotó: Kugyelka Attila

 

Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője már arról beszélt, hogy a három szobor felavatása közös munka eredménye, amely a Kondoros és Környéke Polgári Együttműködés Egyesület közreműködésével, a helyi önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztréiuma segítségével valósulhatott meg. A politikus arra emlékeztetett, hogy a település főterén Kepenyes Pálnak és munkásságának akartak emléket állítani, úgy, hogy alkotásai láthatóak legyen szülőfalujában. 

Habár az alkotó nem volt jelen az avatón, Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere szerint lélekben mégis sikerült őt elérni. A városvezető megjegyezte, hogy a település sok neves személyiséget adott a hazai művész- és sportéletnek, akikre mindannyian büszkék.

A Kondoros díszpolgárának is megválasztott, a XX. század legsikeresebb festői közt jegyzett Kepenyes Pál alkotásai közül ez az első, amelyet Magyarországon, közterületen felavattak.

 

Névjegy

Az 1926-ban született Kepenyes Pál előbb az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolára járt. Szobrásznak készült, de életébe beleszólt a történelem: előbb mint osztályidegent rúgták ki, majd 1950-ben koholt vádak alapján tíz év börtönbüntetésre és kényszermunkára ítélték. A Rákosi-rendszer börtöneiben fiatalkori olvasmányélményei őrizték meg a józan eszét, tehetsége pedig itt is utat talált: kenyérbélből kezdett szobrokat készíteni, melyeket aztán az éhség miatt kénytelen volt megenni. 1956-ban szabadult, részt vett a forradalom utcai harcaiban, majd november 21-én elhagyta az országot, a hazáját, ahová majd csak a rendszerváltás után térhetett vissza. Mexikóba költözött, alkotásai a mexikói kultúrából, és magyar motívumokból is táplálkoznak. Napjainkban is Mexikó vezető képzőművésze, az ottani becsületrend birtokosa. A Közép-amerikai országban számos köztéri szobra is látható. Ötvösként és építészként is alkot, de művészetének szerves része az ékszerszobrászat. Ezüstből, bronzból, drágakőből készült ékszereiért a filmvilág ismert csillagai szinte sorban állnak. 1992-ben tért haza, azóta pedig rendszeresen hazalátogat.

 

Gy.R., V.D., Zs.A.

További programok »

FEL