Ott folytatom, ahol a múltkor befejeztem… A Szinte láttam, ahogy Jim Morrison indiántáncot lejt Schéner Mihály szőnyegén című beszámolómat úgy zártam, csak „Csak ne essen…”. Miközben miden előrejelzés esőt mutatott szombatra. Így már a hét közepén megvolt a B-terv: a Lencsési Közösségi Ház nagyterme. Eső-fedél-esernyő kipipálva, javallom, inkább Veres Kriszta (ő negyedik viráglány), a Meseház vezetője meséljen a mini feszkó apropójáról.
Kelemen Angelika – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Ki ne ismerné Ágh István versciklusát, amit a Schéner Mihály által megálmodott Viráglányok plasztikáihoz írt. Ezek a műtárgyak a Meseház állandó kiállításán megtekinthetők, immár 35 éve sorakoznak boltíveik alatt. Nos, januárban felhívott Kollmann Gábor (aki egyben az Urbán Orsi group szaxisa), a Magyar Jazz Szövetség alelnöke, hogy a szövetség szavazás útján választotta ki a Meseházban több mint húsz éve működő jazz-klubunkat, a támogatásukkal rendezzünk közösen egy mini fesztivált – mondta Kriszta. – Boldogan elfogadtuk a lehetőséget, hiszen ilyen jellegű programot már rendeztünk, például a Jazz-piknik a Meseházban, valamint a Jazz-evolúció zenés időutazása. A zenekarok kiválasztásában szabad kezet kaptunk és így esett a választás három énekesnőre, akik mindhárman különböző jazz stílust képviselnek. A Viráglányok éjszakája címmel meseházasítottuk a rendezvényt, a plakátra is Schéner Mihály grafikája került.
Az első fellépő, a két évtizede sziporkázó Kelemen Angelika Jazz Quartet igazi magas színvonalú sztenderdeket adott elő (a magas színvonal így egy kicsit vicces… mármint még egy gyereknek is van annyi önkritikája, hogyha nem érzi a műfajt, nem adja jazzre a fejét…). Az csodálatos lelkű Angelikát – aki rockerként kezdte! – nemcsak a Meseházból, de a kétegyházi gitártáborokból is ismerhetjük. Kétegyházáról számtalan békési skacot indított el a 66-oson. Nekünk pedig reményt adott ezen ázott szeptemberi estén. (Kelemen Angelika – ének, Dorogi Ákos – zongora, Gayer Ferenc – bőgő, Jeszenszky György – dob.)
Galéria
Majd Urbán Orsi mégis behozta a szeptemberi őszi esőt, úgy értem a mélybarna tónusú hangjával, miközben a színpadon végig sütött a nap. Noha a műsort egy őrült tempójú, ezerhangos beboppal kezdték el (ha csak egy opust kellene játszaniuk, hogy megmutassák, mit tudnak, nyilván ezt választanák.) Majd a repertoár számról-számra csillapodott. Olykor egy New York-i kávéházban érezhettük magunkat, majd egyre latinosabbak lett a dalok, a jazzes motívumok azonban továbbra is megmaradnak. (Urbán Orsi – ének, Kollmann Gábor – szaxofon, Birta Miklós – gitár, Hárs Viktor – basszusgitár, Banai Szilárd – dobok.)
Zárásként a Nagy Emma Quintet varázslatos elszállós-depis dolgozatait láthatták/hallhatták az érdeklődők. Meditatív jazz, pazar szólók és egy szerény énekesnő, akinek a szerénységénél csak a tehetsége hatalmasabb – ez leegyszerűsítve a hangverseny sava-borsa. (Nagy Emma – ének, Cseh Péter – gitár, Dénes Ábel – nagybőgő, Pozsár Máté – zongora, Klausz Ádám – dob.)
Nagy Emma – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Jó este volt.
Végezetül álljon itt Ágh István Viráglányok (Schéner Mihály műveire) hármas verséből a
Kökörcsin
Korai még, korai még?
óránként változik az ég,
kicsal a derű, rá ború,
beborít ezüst pihe bú,
ott s amikor ideje van,
dacosra ékülsz, sziklaiul,
pusztaság pompás lányaként,
ha csak egyszer, hát csodaszép,
hát csak azért is! soha még,
tilos, titkos virágodért.
