Kék színben ragyogott az Almásy-kastély

2018. április 20. 16:57 | Papp Ádám Sándor

Második alkalommal hívta életre autizmus világnapi eseményét az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye csütörtökön, Gyulán. A kezdeményezés célja az, hogy felhívja a figyelmet az autizmusban élő társainkra.

 

 

Az érdeklődők megismerhették a pedagógiai intézményben használt módszereket és technikákat, sőt, ki is próbálhatták azokat az Almásy-kastély udvarában. A vállalkozó kedvűek az autizmusban élő gyereknek kialakított biciklit is megnézhették.

Tavaly több száz érdeklődő vett részt a világnaphoz fűződő eseményen. Erre alapozva a gyulai Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye hagyományteremtő szándékkal idén is megszervezte a programot. Simon Barbara gyógypedagógus elárulta: a kezdeményezés fő célja az, hogy felhívják a figyelmet az autizmusban élők élethelyzetére és szükségleteire.

– Szerettük volna felhívni a figyelmet a gyerekekre, nekik is kedveskedve ezzel a nappal. Emellett igyekeztünk a programjainkkal és játékainkkal kicsit érzékenyíteni, jobban megértetni a résztvevőkkel az autizmusban élőket, így erősítve elfogadásukat – emelte ki a gyógypedagógus.

 

Kékben ragyogott

Az intézmény diákjai kék lufikkal érkeztek a helyszínre, amelyeket ezt követően az égbe engedtek. A szervező emellett énekkari előadással és táncbemutatóval is készültek az érdeklődőknek.

Az autizmus világnapi esemény zárásaként az Almásy-kastély kék színben pompázott, így bemutatva azt, hogy hogyan látnak az autizmusban élők.

 

Fotó: Fazekas Róbert

További programok »

FEL