Vissza a társadalomba - a cukorbeteg gyerekeken segítettek a fogvatartottak

2018. július 13. 18:03 | Papp Ádám Sándor

A szabadulást követő társadalmi visszailleszkedést tenné sikeresebbé a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, különböző civil szervezek bevonásával. Éppen ezért pénteken, a gyulai Almásy-kastély előtti téren egy helyi cukorbeteg gyermekekkel foglalkozó alapítvány életébe kapcsolódtak be az elítéltek.

 

Az egész napos programot immár negyedik éve rendezik meg a korábban börtönviselteknek és a jelenleg is elítélteknek. A börtön lakói ezúttal a cukorbeteg gyermekeknek segítettek.

– Bízom benne, hogy sikerül visszailleszkednem a társadalomba, ahogyan a fogvatartott társaimnak is. Az egyénen múlik, hogy mit tesz meg érte. Én megpróbálok megtenni mindent annak érdekében, hogy ez sikerrel járjon – árulta el Zoltán, az egyik fogvatartott.

A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka kiemelte: alapvető feladatuk, hogy a fogvatartottakat megpróbálják arra motiválni, hogy szabadulásuk után jogkövető állampolgárokká váljanak.

– A jótékonyság és a jóvátétel: talán ez a kettő legfontosabb reintegrációt messzemenőkig szolgáló tevékenység. A börtön falain kívül történő megjelenés közvetlen kapcsolatot mutat a civil társadalom felé – hangsúlyozta Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes.

A programra a jelenleg is büntetésüket töltők több rajzzal és festménnyel készültek. A Diaboló Alapítvány kuratóriumi elnöke arról tájékoztatott, hogy a jelenlévők licitálhattak is az alkotásokra és a befolyt összeget a cukorbeteg gyerekek gyógyítására fordítják majd.

– A célunk a reintegráció és a képek által a cukorbeteg gyermekek, illetve családjaik támogatása a képek árából befolyt összeggel. Amikor egy gyermek cukorbeteg lesz, akkor "beleesik egy gödörbe", melyből az alapítványunk segít kimászni. Védőhálót nyújtunk a családoknak és a gyermekeknek – fogalmazott Kosznáné dr. Pule Ilona.

A szervezők vércukorszint és vérnyomás méréssel is készültek a résztvevőknek. De a gyerekekre is gondoltak, így az arcfestés és a közös játék sem maradhatott el. Sőt, a jelenlévők közösen egy óriási csokoládétortát is elfogyaszthattak.

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL