Ez a kecses, tetszetős madárfaj a repceföldeken, lucernásokon, árokpartokon, csatornák mentén, tavaknál, de akár belterületi vízállásoknál is megjelenik. A ma már gyakorinak számító, védett nagy kócsagok állományát a XIX. században sajnálatos módon megtizedelték. Európa-szerte divat volt ugyanis a kócsagtollak kalapdíszként viseleni. Szerencsére ezt később megfékezték, így a faj állománya új erőre kaphatott, ma már szinte mindenütt gyönyörködhetünk bennük.
A nagy kócsagok télen sem vonulnak messzire, legfeljebb a Földközi-tenger partvidékéig, esetleg Afrika északi részéig húzódnak le. Nagyon korán, már az első enyhébb napokon visszatérnek költőhelyükre. Most, április első napjaiban már laza telepekben láthatjuk őket a víztestek szegélyében, öreg gyékényesekben, nádas foltokban. Párba állnak, tatarozzák fészkeiket, s nemsokára tojásaikat is lerakják.
Ha sikerül egy-egy madárhoz közelebb mennünk, akkor már észrevehetjük rajta a nászidőszakban növesztett, pávatollakhoz hasonlító, hosszú, tagolt tollakat, amelyeket időnként fel is borzol, amitől kissé csapzottnak, szálkásnak tűnik.
Költőhelyül rendszerint nagy kiterjedésű gyékényeseket, nádasokat választanak. Fészküket nehezen megközelíthető helyen, a nádszálak félmagasságában, a víz felszínétől akár egy méterre építik meg.
Forrás: kmnp.nemzetipark.gov.hu
