Kastély kölcsönbe – az évad első vígjátéka a színházban

19:13 | behir.hu

Szeptember 27-én debütált a Békéscsabai Jókai Színházban Pekár Gyula darabja, a Kastély kölcsönbe Radó Denise rendezésében, Csomós Lajos, Csonka Dóra és Puskás Dániel főszereplésével. A könnyed, zenés vígjáték díszbemutatóját október 5-én tartják majd.

Nagy sikerrel mutatta be a színház Zalán Tibor új drámáját, az Idegenek és ismerősök című színmű ősbemutatóját, Czitor Attila és Gerner Csaba főszereplésével. A Jókai Mór és Munkácsy Mihály elképzelt találkozásáról szóló előadás alkalmat szolgáltatott arra is, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Munkacsoportja színházunkban tartsa találkozóját.

Folynak az évad első mesedarabjának előkészületei: október 15-étől látható Fekete István korszakos meséje, a Vuk! Az elárvult kisróka bájos meséjét Szász Borisz főszereplésével, Tarsoly Krisztina rendezésében láthatják a legkisebbek és a családok.

Október 13-án érkezika Jókai színházba a Háromszék Táncegyüttes, hogy a Munkácsy Fesztivál programjához csatlakozva bemutassa előadását, az Ecce homo-t. Az esemény ingyenesen látogatható, ám regisztrációhoz kötött: keressék jegyirodát a 66/519-550-es telefonszámon vagy a szervezoiroda@jokaiszinhaz.hu e-mail címen! A Déryné Színház Szemet szemért című előadása is része a színház októberi műsorának. A krimibe oltott színművet október 21-én tekinthetik meg, a jegyek ára mindössze 200 Ft.

Hamarosan kezdődik a Mindentudás Színházi Egyeteme őszi szemesztere. Az első előadó Darvay Nagy Adrienne színháztörténész, Shakespeare-kutató, aki a Hamletrock kapcsán beszélget az előadás rendezőjével, Seregi Zoltánnal. Az est moderátora, az eseménysorozat háziasszonya Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművész.

A későbbiekben a Fatia Negra című darabban színre lép sokak kedvence, Szomor György, „az örökös Monte Cristo grófja”, a Hamletrock sztárvendégeként pedig a nemrég Drakulát alakító Kocsis Dénest, az Operettszínház művészét láthatják majd a nézők. 

 

További programok »

Friss hírek

Garabonciás kampányhappening – zsúfolásig megtelt a Csabagyöngye

A 32. Csabai Garabonciás Napok a fáklyás felvonulás másnapján már hagyományosan a kampányhappeninggel folytatódott. Ilyenkor a 7 csapat mindegyike fellép a színpadon egy szabadon választott műfajban az elektorok és a zsűri előtt, ahol bemutatják a saját stábjukat, pártjukat és programjukat.
19:44
FEL