A stúdióbeszélgetés aktualitását az elismerő oklevél adta, a műsorvezető Kugyelka-Zámbori Eszter elsőként arra volt kíváncsi, mit is jelent az, ha valakinek az életmentő hivatását a szakma ilyen szinten elismeri. Kárász László szerint ezt az elismerést nem feltétlenül egy ember kapta, hanem a mögötte álló szervezet és a sok bajtársa, akikkel együtt dolgozik.
– Természetesen a díj az eddigi pályám egyik méltatása is, huszonkilenc éve vagyok a mentőszolgálatnál és ebből 22 évet töltöttem, illetve töltök jelenleg is vezető mentőtisztként, ami rendkívül sok szervezést, koordinálást, sokszor egy-egy rendszer felépítését, vagy éppenséggel egy világjárvány koordinálását jelenti. A feletteseim úgy gondolták, hogy kimagasló teljesítményt nyújtok és ez az elismerésemnek a háttere – fogalmazott.
Kárász László kiemelte: az Országos Mentőszolgálat, így a Békés vármegyei mentőszervezet is egy rendkívül bajtársias légkört biztosít. Mint mondta: aki ezt a hivatást választja, az kap egy második családot is, hiszen jóval több időt töltenek egymással, mint a családjuk többi tagjával, amikor együtt vannak szolgálatban, egy kocsiban dolgoznak, akkor abban a 8, 12 vagy 24 órában egymásért vannak. Hozzátette: a bajtárs megszólítás több mint 70 éve egy bevett és nagy jelentőséggel bíró kifejezés, ami jól szemlélteti azt is, hogyan éreznek egymás iránt.
A Békéscsabai Mentőalapítvány csapata az 2023. október 16-án, az Újraélesztés Világnapján tartott rendezvényen (Fotó: Lakatos János)
A Békés vármegyei vezető mentőtiszt felidézte, hogy pályaválasztását a Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskolában eltöltött évek alapozták meg. A mentőszolgálatnak már a '90-es évek elején is nagy vonzereje volt a fiúk körében.
– Abban az időben az akkori vezetők - akik egyébként kiváló mentoraim voltak, és a mai napig is büszkén emlékszek rájuk - Bumbera főorvos, Ancsin Károly vezető mentőtiszt, vagy az akkori állomásvezető, Pintér Lajos, rendszeresen figyelte azt, hogy hány fiatal fiú végez az egészségügyi szakközépiskolában, és azok közül kik szeretnének mentőzni. Így kerültem a mentőszolgálathoz 1994-ben, rögtön az érettségi után két héttel magunkra húztuk a mentő egyenruhát - ami akkor még nem ilyen szép narancssárga volt, hanem szürke, fekete színű – és már az elejétől kezdve büszkén viseltük és örültünk, hogy ebbe a hihetetlen közösségbe és a bajtársi légkörbe be tudtunk illeszkedni – emelte ki.
A 29 év alatt végigjárta a ranglétrát, a pályafutását mentőápolóként kezdte, majd a mentőtiszti főiskola elvégzését követően kivonuló mentőtisztként dolgozott, majd belecsöppent a vezetők világába és az ezzel járó nehézségekbe.
– A szívem csücske és a szakmám lényege továbbra is az, amikor kivonuló szolgálatot teljesíthetek, fel tudok ülni a mentőautóra és együtt tudok dolgozni a bajtársakkal. Én ezért vállaltam ezt a hivatást és mai napig is ezt vallom, hogy nekem ez az érem szebbik oldala. A másik oldal a vezetői, ami más irányú elfoglaltságot, koordinációt, folyamatos, 24 órás készenlétet igényel. Mindig a változások irányába kell haladnunk, a 29 évvel ezelőtti mentőszolgálat már nem ugyanaz, mint a mostani. Nem a hivatástudat tekintetében, hanem azért, mert a modernizációnak köszönhetően az egészségügyi ellátás, a szakmai követelmények és kihívások jóval magasabbak lettek és ez együtt jár azzal is, hogy vezetőként sokkal szerteágazóbb, sokkal dinamikusabb és néha nyilván sokkal nehezebb feladataink vannak, mint voltak annak idején, pár évtizeddel ezelőtt – mondta el Kárász László.
A beszélgetésben emellett szó esett a mentősök társadalmi megítéléséről, az október 16-án megrendezett Újraélesztés világnapi rendezvényről, a hősképzésről, a "Vedd észre a mentőt" kampányról és az emberek a mentési folyamatban történő együttmüködési hajlandóságáról is.
A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:
