Kaposi László: Túl sok a hagyományőrzés a városban, és túl sokba kerül

2018. március 27. 17:27 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Kaposi László szerint túl sokat költ a város hagyományőrzésre. A közgyűlést követő sajtótájékoztatóján a DK politikusa úgy fogalmazott: a városnak felelősebben kellene bánnia a közpénzekkel.

A politikus szerint a költségvetés jelenlegi állapotára tekintettel  Békéscsabának vissza kellene szorítania a kiadásait.

– Lassan másfélmilliárd forintra nő az adósságunk. Ennek a havi törlesztője nemsokára eléri a 200-230 millió forintot havonta. Minden forintot, minden fillért meg kell fogni – hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője.

Kaposi László szerint "túl sok a hagyományőrzés a városban" és túl sokba kerül. A képviselő a Csabagyöngye szőlő ültetvényre fordított kiadás mértékét nehezményezte.

– Nem tudunk különbséget tenni milliók és milliárdok között. Pár millió forinttal nem lehet úgy gazdálkodni, hogy veszteség keletkezzen, netán elsíbolni belőle egy-két százezezer forintot, esetleg felhasználni kampánycélokra: amikor osztogatom boldognak-boldogtalannak, a közpénzből előállított terméket és hirdetem, hogy ez az én ajándékom – utalt ezzel Kaposi László arra, hogy a legutóbbi tanácskozáson minden képviselő pálinkát kapott ajándékba.

A DK politikusa szerint a gazdaságosságnak kellene lennie a legfontosabb szempontnak, ezért úgy gondolja, hogy a városnak felelősebben kellene bánnia a közpénzekkel.

 

 

További programok »

FEL