Kaposi László: Nagyobb állami szerepvállalást várunk a hulladékgazdálkodásban

2016. június 13. 11:20 | Mikóczy Erika

 

Kaposi László utólag, írásban küldte el, miként vélekedik a legutóbbi közgyűlés döntéseiről. Az alábbiakban ezt olvashatják.

"A közgyűlésen számos olyan városi intézmény beszámolóját ismerhettük meg, melyek nagyban befolyásolhatják a lakosság életét. A DAKK Zrt. beszámolójából megállapíthattuk, hogy nem sikerült az utóbbi években a városi tömegközlekedés szolgáltatását végző cég működésén javítani. Továbbra is öreg a buszpark, sok a karbantartási többletköltség, amelyet nem tudtak a befolyó pénzek növelésével kompenzálni. A város így mintegy 180 millió forinttal támogatja a vállalatot. A Békéscsabai Vagyonkezelő Zrt. beszámolója igazolta azt a régebbi állításomat miszerint hulladékgazdálkodás veszteséges működését a lakosságnak vagy saját zsebből, vagy közpénzből kell megfizetnie. Amíg a hulladékgazdálkodás fő elemeit nem sikerül érvényre juttatni (a hulladék keletkezésének megelőzése, szelektív gyűjtés stb.) addig bizony a hulladékgazdálkodás veszteséges lesz. Itt nagyobb állami szerepvállalást várunk. Emellett joggal várható el a vagyonkezelő irányítása alatt működő intézmények hatékony és gazdaságos működtetése. Az Árpád fürdő és a CsabaPark esetében is kellene egy kis változtatás. A fürdő esetében ki lehetne bővíteni a háromórás belépőt négyórásra úgy, hogy ezt bármikor igénybe lehessen venni. A CsabaParkban a város által működtetett húsfeldolgozó üzem, étterem és a hozzájuk tartozó húsboltok működtetését kell sürgősen újragondolni. Azt gondolom, hogy a város egy közpénzből finanszírozott termelői és szolgáltatói hálózattal nem jelenhet meg üzemeltetőként a piaci magánszférában. Az sajnálatos tény hogy a Szigligeti utcai gyermek tanmedence felújítása és egyes területeken az új utak létesítése sem került bele a Modern Városok Programba. Talán azért, mert a megépítésük túlságosan kis falat lenne Orbán strómanjának, Mészáros Lőrincnek."                   

Kaposi László

FEL