Kapás van a Csabagyöngye horgásztáborában

2025. augusztus 6. 15:04 | Fajó Attila

Idén nyáron is megszervezte horgásztáborát a Csabagyöngye Kulturális Központ. A gyermekeknek szóló, népszerű foglalkozás halismereti és horgászattal kapcsolatos tudást ad át.

– Nagyon élveztem a halbiológus előadását és nagyon remélem, hogy nagy halakat fogok majd a Néverin – mondta izgatott hangon Mohácsi Noémi, az egyik horgászlány, aki már másodjára vesz részt a táborban.

A csabai agóra által szervezett horágsztábor népszerűségét jelzi, hogy évről évre teljes létszámmal működik és adja át a horgászattal kapcsolatos ismereteit, szeretetét az arra fogékony fiúknak és lányoknak.

Balázs Viktor, a kulturáli központ munkatársa és egyben a tábor vezetője kiemelte: igyekeznek minden évben színes programokat összeállítani a gyerekeknek, akik a bemutatók és előadások mellett most egy elektromos halászgépet is megismerhetnek, amellyel halfelmérést végeznek.

– Korábban máshol is voltam már horgásztáborban, de az sajnos megszűnt. Itt most nagyon jól érzem magam és a legjobban a délutáni horgászatokat szeretem, amikor kisebb-nagyobb sikerrel mi is fogunk halat – fogalmazott Albert István, 11 éves békéscsabai ho-ho-horgász. 

 

Galéria

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL