Kalandra fel, mert jön a Gyulai Kolbászolás

2020. október 16. 06:17 | Hidvégi Dávid

Gyula szolgáltatói és termelői a szeptemberi Gasztroséta sikerein felbuzdulva ismét programot kínálnak az idelátogató turistáknak, kirándulóknak, illetve a helyi érdeklődőnek. A jövőheti esemény a Gyulai Kolbászolás címet kapta, amelyen a helyi értékek megismertetetése a cél játékos formában.

A Gyulai Kolbászolás lényege, hogy a résztvevő játékosok legalább hat különböző állomáshelyen gyűjtsenek pecsétet, ennek feltétele, hogy az egyes állomáshelyen vásároljanak bármilyen terméket vagy szolgáltatást. A pontgyűjtők között sorsolást rendeznek, amelyen értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

– Az október 23-i ünnephez közel eső hétvége Békés megyében mindig is a kolbászról szólt. Úgy gondoltuk, ha már eljönnek a turisták és a szállodáink tele vannak belföldi vendégekkel, akkor nem engedhetjük el őket kolbászolás nélkül. Tíz helyszínen szervezünk programokat – fogalmazott Tamáskovitsné Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketing menedzsere.

Az érdeklődők az állomáshelyeken nemcsak változatos kolbászkínálattal ismerkedhetnek meg, hanem helyi finomságokkal is.

– A vendégeket egy gyulai pároskolbászos recepttel várjuk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a Gyulai pároskolbász le van darálva, amely teljesen adalékmentes. Egy sajtkrémet keverünk hozzá, amely fel van tekerve a palacsintára, egy pici csírával megbolondítva – emelte ki Karizs Márta, a Creppy PalacsintaBistro üzletvezetője, ahol a Gyulai Mályvádi sonkával és sajttal töltött palacsintát kóstolhatják meg az érdeklődők.

A Gyulai Kolbászolást október 23-án, pénteken és 24-én, szombaton rendezik meg.

 

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL