Hatalmas siker a gyulai marhaszalámi

2017. május 24. 14:13 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A folyamatos termékfejlesztéseknek köszönhetően idén is bővülnek a Gyulahús Kft. piaci lehetőségei. A cég legújabb terméke nem csupán a holland, olasz és német piacokon lehet sikeres, hanem a japán és ázsiai exportpiacokat is meghódíthatja – Daka Zsolt szerint. A Gyulahús ügyvezető igazgatója hozzátette: az adózás utáni 444 millió forintos nyereséget a vállalat a gyártósorok fejlesztésére és termékinnovációra használja fel.

2016-ban 5,3 milliárd nettó árbevétele volt az önkormányzati tulajdonú cégnek - hangsúlyozta Daka Zsolt, a Gyulahús Kft ügyvezető igazgatója kedden.

–Nem lehet okunk a szégyenre, ugyanis az adózott eredményünk 444 millió forint lett. Az idei évben azt gondoljuk, hogy 5,6 milliárd forintos nettó árbevételt el tud érni a társaság, ez egy 6 százalékos bővülést jelent a előző évhez képest, és ennek érdekében  több belföldi, illetve külföldi megjelenést is tervezünk - tette hozzá Daka Zsolt.

Május közepén a gyulai cég új termékcsaládját, a marhaszalámit hívták meg a hollandiai új termékek vásárára – a PLMA Amsterdam New Product Expo-ra. A kizárólag marhából készült különlegesség márciusban már a japán Foodex szakkiállításon is sikert aratott.

–A marhaszalámi az egyáltalán nem tartalmaz sertés adalékot – sem zsír, sem egyéb formában – tehát tisztán csak marhaalapanyagra épített termék, ami azért nagyon-nagyon kevés van a világpiacon - emelte ki Gila Éva, a Gyulahús Kft marketing managere.

Az ilyen és ehhez hasonló termékinnovációknak köszönhetően a vállalat 2016-os adózott eredménye 444 millió forint volt mondta el Görgényi Ernő, Gyula polgármestere. Hozzátette: az önkormányzat tulajdonosként a cégnél hagyja a nyereséget a további fejlesztések finanszírozására.

–Az élelmiszeriparban is nagyon-nagy ütemű a fejlődés, újabb és újabb gépek jelennek meg, amikkel egyrészt finomabb termékeket lehet készíteni, másrészről pedig az energiafelhasználásuk alacsonyabb, tehát hatékonyabbá teszik a termelést, és eladhatóbbá teszik a terméket. Ezért nagyon fontos, hogy folyamatos legyen a fejlesztés. Mi pedig ehhez a nyereségből biztosítjuk a forrást a vállalat számára - hangsúlyozta Görgényi Ernő.

A cég árbevételének 82 százaléka a belföldi, 18 százaléka az exportpiacokról származott az előző évben. Az új termékeknek köszönhetően idén már az első négy hónapban nőtt az export mértéke.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL