Kacatok a galériában - videóval

2017. július 7. 17:03 | Szendi Rita

„Bepillantás a Kintbe” ezt a címet viseli Kolozsváry-Stupler Éva tárlata.

A házassága révén Békéscsabához kapcsolódó, Los Angelesben élő művész, Kolozsváry-Stupler Éva 1937-ben született Budapesten. Érdeklődése korán hamar a művészetek felé fordult. Érettségi után ismerkedett össze a csabai születésű Kolozsváry Pállal. Éva és férje, az 1956-os forradalom után együtt hagyták el az országot. Ekkor még csak Svájcig utaztak majd pár évvel később, 1961-ben Kaliforniába emigráltak. A műalkotó először rézkarcolatokkal kezdett el foglalkozni, ám ez egy idő után a komoly fizikai erőt igényelt, így felhagyott ezek készítésével. Már ezek mellett is foglalkoztatta és máig is műveli fő műfaját – mely őt nemzetközileg elismertté tette – a talált tárgyakból készített új alkotások létrehozását. Ezeket az assemblage megnevezéssel illethetjük.

80. születésnapja alkalmából kiállítás nyílt az alkotásai egy részéből a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban.

 

A 7.Tv kameráján keresztül, ön is betekintést nyerhet a kiállításra:

 

Kolozsváry-Stupler Éva egy rövid történettel kezdte a megnyitót: „Megyünk az operába és én vezettem mindig, megállok egy szemétládánál, ami másnap elviszik a szemetet, és kinyitom a tetejét, mert valami kikandikál belőle, ami érdekesnek látszik és a párom meg van döbbenve.”

Az alkotó megemlített egy számára  meghatározó darabot is, amit ki akartak dobni az utcára, ám ő "megmentette"ettől a tárgyat. „Ami az Auswitz-ról, az egy ilyen gázleolvasó rész volt, aminek ajtaja volt, és régi, nagyon régi és rozsdás ( .. ott van róla a kép... -köszönöm szépen- de ez nagy, nagyon, az nincs itt, de majd talán ide fog jönni..) és arról rögtön tudtam, hogy avval mit akarok abból, hogy mi lesz, hogy én csinálom ezeket a kezeket, meg arcokat, nem arcokat, koponyákat, ugye ahogy ott elégették az embereket.”

A Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze Bellák Gábor figyelt fel a 80 éves képzőművész munkájára, Los Angelesben találkozott a képzőművész alkotásaival, amikor Jankay Tibor hagyatéka miatt az államokban járt.  1995-ben találkozott először a képzőművésszel és férjével. „Az Éváékkal napi kapcsolatban voltunk, gyakorlatilag ők kezelték a kinti Jankay hagyatékot és egyrészt ugye baráti munkakapcsolat volt és persze szép lassan megismertem az Ő műveit is.”

 

Medgyesi Pál, igazgató-helyettes elmondta kiknek is ajánlja a kiállítást„Rendkívül érdekes, sajátos egyéni összeállítása a tárgyaknak, itt talált tárgyakból készült alkotásokról van szó, sajátos stílus. Úgyhogy aki szereti, az érdekes új kezdeményezéseket mindenképpen ajánlom, hogy jöjjön el hozzánk.”

A „Bepillantás a Kintbe” című tárlatot, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumba látogatók, egészen augusztus 20-ig tekinthetik meg.

 

 

További programok »

Itthon

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
15:31
FEL