Júniusban lesz a II. Kézműves Sörfesztivál Gyulán

2019. május 17. 17:49 | Gyemendi Réka

Június 7-e és 10-e között rendezik meg a Kézműves Sörfesztivált Gyulán. A rendezvény négy napja alatt a kézművessör-remekek és a street food kerülnek a figyelem középpontjába. Az eseményen több neves zenész is fellép.

 

 

A fesztivál kísérőrendezvényeként szervezték meg a Central European Beer Awards 2019 Nemzetközi Sörversenyt. A beérkezett tételeket csütörtökön és pénteken bírálta a nemzetközi zsűri. A megmérettetésre összesen 215 nevezés érkezett.

– Ezen a versenyen az Amerikai Házi Sörfőzők BJCP elveit követjük. Minden minta vakon érkezik, tehát anonim a verseny. Megfelelő ponthatárokkal, 50 pontos skálán pontozunk, és minden jellemzőt leírunk – ismertette Bajkai Tibor zsűritag, az Első Magyar Házi Sörfőző Egyesület alelnöke.

 

Kép: Ujházi György

 

Csütörtökön tájékoztatón ismertették a fesztivál részleteit a szervezők. Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági kamara Békés Megyei Igazgatóságának elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a sörfesztivál egy rendkívül fontos színfoltja a megyének.

– Egyszerűen igény van arra, hogy a gasztronómia minél több étel- és italcsodával lepje meg a közönséget, és ez így van Békés megyében is. Hisz minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a sör, a kézműves sör az nem egyszerűen egy ital, hanem sörkölteménnyé nőtte ki magát – fogalmazott az elnök.

A fesztivál igazgatója kiemelte: idén a csapolt sörökön túl üveges söröket is kínálnak a rendezvényen.

– Ez egy olyan esemény, ahol 25 kisüzemi sörfőzde több száz söreit és kitűnő street food ételeket kóstolhatnak meg a látogatók.  Továbbá olyan fesztiválprogramokkal várjuk a turistákat, ami remélhetőleg mindenki igényeinek megfelel majd – árulta el Bora Imre, a fesztivál igazgatója.

 

Kép: Ujházi György

 

Gyula polgármestere hangsúlyozta, Gyulán tavaly rendezték meg első alkalommal a fesztivált, amely rendkívül sikeres volt: közel 30 ezren látogattak el a rendezvényre.

– A siker garanciája egy széles körű együttműködés. Önkormányzatunknak nagyon jó partnere a Bora Imre által irányított cégcsoport. A Pálinkafesztivál megrendezése alkalmával kerültünk kapcsolatba, az ezt követő projektünk a Kézműves Sörfesztivál. Az együttműködésben továbbá részt vesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara  és a kormányhivatal is, akikre mindig számíthatunk - mondta el dr. Görgényi Ernő.

A sör mellett a hazai könnyűzenei élet jeles képviselőivel is találkozhatnak a látogatók. Két színpadon fellép majd többek között a Halott Pénz, a Republic, a Vad Fruttik, valamint az először Gyulára látogató Ákos is.

 

További programok »

FEL