Jubileumi hangversennyel ünnepelt a Bartók Béla Vegyeskar

2016. november 24. 11:30 | Mikóczy Erika

Jubileumi koncerttel ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját a Bartók Béla Vegyeskar. A Csabagyöngye Kulturális Központ Agóra termében tartott hangversenyen gazdag repertoárjukból hallhatott válogatást a közönség.

A Bartók Béla Vegyeskart 1976-ban alapította Rázga József karnagy. Kezdetben minden kórustag kötődött a zeneiskolához, később azonban szélesebbre tárták a kapukat, örömmel látták mindazokat, akik képesek szívvel-lélekkel részt vállalni az énekkar művészeti munkájában. A kórus 1990-től városi énekkar, korábban az ifjúsági házban, majd 2013-tól annak utódjában, a Csabagyöngye Kulturális Központban tartják próbáikat. A jubileumon Szarvas Péter polgármester és Szente Béla, a Csabagyöngye igazgatója is méltatta a kórus Békéscsabán betöltött szerepét, és jelentőségét a közösségformálásban, a dalok tolmácsolásában.

A negyven év alatt az énekkarban nagyon sokan megfordultak, akit csak tudtak, igyekezte elérni, meghívni a jubileumra. Mint azt dr. Jároli Józsefnétól, a Bartók Béla Kórus Egyesület elnökétől megtudtuk, a névsorok alapján 210 korábbi tag elérhetőségét tudták felderíteni, közülük több mint ötvenen el is jöttek a hangversenyre, és néhányan beálltak egy közös éneklés erejéig. Köztük volt Hajtmann Ildikó is, akit ma a legtöbben előadóművészként és a Békéscsabai Református Gyülekezet Énekkarának vezetőjeként ismernek.

– Nagyon sokan onnan a Bartókból nőttünk ki, Jóska bácsi kezei alól, úgy hogy megható és fájdalmas is, hogy már hat éve nincs köztünk, és nélküle ünnepelünk. Szívesen emlékszem vissza a kórus fennállásának 25. évfordulójára, amikor, mint a kórus elnöke, én szerveztem a Vigadóban az évfordulót vele. A kórus folyamatosan átalakul, változik, a munkájukhoz további sok sikert, erőt és szeretetet kívánok – fogalmazott Hajtmann Ildikó.

A kórus valóban folyamatosan alakul, mindig vannak új tagok, de akadnak olyanok is, akik már a kezdetek óta a Bartókban énekelnek. Egyikük Szák-Kocsis Péter.  

– Frissen végzett zeneiskolásként kerültem a kórusba még a megalakulásakor. Rázga Józsi bácsi sok társammal együtt engem is hívott, emlékszem, akkoriban Géczi Gusztival énekeltünk a basszusban. Aztán énektanár lett belőlem, magam is kórusokat vezettem, jelenleg pedig tanítok a katolikus iskolában – mondta Szák-Kocsis Péter.

2006-ban Perlaki Attila lett a Bartók Béla Vegyeskar karvezetője. Elődjéhez hasonlóan, ő is hatalmas lelkesedéssel vetette magát a munkába. Az elmúlt tíz évben a hagyományok megőrzése mellett jelentősen megújult az énekkar repertoárja is. Nem volt könnyű kiválasztani, ebből mi legyen a jubileumi hangverseny műsorán.

– Ez úgy kezdődött, hogy összeállítottam egy hatalmas nagy listát az elmúlt negyven évből. Összeszedtem, melyek azok a dalok, amelyeket szívesen énekelt a kórus, amikor én átvettem. Nagyjából tudtam, hogy miket szeretnek, miket tudnak jól a korábbi harminc évből, és persze hogy mi mindent tanultunk az elmúlt tíz évben. Menet közben a lista szűkült, formálódott, de végül úgy állt össze a jubileumi műsor, hogy abban mindenki kedvét lelje – jegyezte meg Perlaki Attila, hozzátéve milyen felemelő érzés ezt azt igazán jó kórust vezetni.

Az énekkar koncertezik Békéscsabán, fellépett az ország számos más településén, és a Nemzeti Filharmónia is több alkalommal biztosított bemutatkozási lehetőséget számukra saját hangversenyein. Emlékezetes külföldi utakat is maguk mögött tudhatnak, voltak Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában, Németországban, Angliában, Finnországban és Olaszországban is.

Az eltelt 40 esztendő alatt a kórus több elismerést kapott, és alkotások sokaságát mutatta be a reneszánsztól a XX. századig és a Varázslatos filmdalokig. A jubileumi hangversenyen ebből hallhatott egy különleges válogatást a Csabagyönye közönsége.   

Fotó: Csabagyöngye Kulturális Központ

FEL