Jövőre is az NB I/B-be való jutás a cél a Békéscsabai KK-nál

2020. április 23. 15:59 | Hidvégi Dávid

A Magyar Kosárlabda Szövetség határozata szerint egyik magyarországi bajnokságban sem osztanak ki helyezéseket. A döntés érzékenyen érintette a békéscsabai kosarasokat, hiszen minden esélyük megvolt arra, hogy az idény végén feljussanak az NB I/B-be. A csabai klubnál már a jövőt tervezik.

 

A Békéscsabai KK február 29-én játszotta az utolsó tétmérkőzését az NB II-ben.  Akkor a hazaiak a Mezőberényt győzték le 108-69-re, és a második helyen álltak a tabellán. Az együttes azóta, egy külföldi tornát leszámítva, nem lépett pályára a koronavírus miatt, pedig jó formában várták a folytatást. A lengyelországi tornagyőzelem kellő önbizalmat adott a csapatnak ahhoz, hogy legyőzze a Nyíregyházát. A nyírségiek felülmúlásával a csabai együttes közelebb került volna a feljutáshoz. Az elmúlt szezonról és a jövőről egy játékossal, Lippai Gáborral és a vezetőedzővel, Jancsika Árpáddal beszélgettünk.

 

Lippai Gábor

 

 

– Egy sérülés miatt keveset játszottál, hogyan értékelnéd ezt a szezont?

– Ebben a szezonban sajnos nem tudtam sokat játszani a sérülés miatt. A többieken azt láttam, mindent megtettek azért, hogy jó eredményeket érjünk el. Szerettünk volna mindenképpen megküzdeni a feljutásért, de sajnos nem volt erre lehetőségünk, ezért egy picit mindenki csalódott. Jövőre viszont dupla erőbedobással küzdünk majd azért, hogy elérjük a várt eredményt.

– Hogyan sérültél meg, mikorra várható a teljes felépülésed?

– A karácsony előtti utolsó fordulóban, az utolsó percben sikerült megsérülnöm. Sajnos elszakadt az achilles-ínam, ami egy elég komoly sérülés. Úgy vélem, hogy a felépülésem jól halad. Májusra tűztem ki a visszatérési időpontomat, ami egy bátor becslés volt, de így, hogy elmarad a bajnokság hátralevő része, augusztusban már százszázalékos állapotban tudok visszatérni. Örültem volna, ha a csapat feljut, még ha nélkülem is. Az viszont szerencsés, hogy emiatt majd együtt tudok készülni a csapattal a következő szezonra.

– Van személyes célod a következő idényre?

– Igen, szeretném elérni, hogy ugyanolyan vagy jobb állapotban térjek vissza, mint amilyenben a sérülésem előtt voltam.

 

Jancsika Árpád

 

 

– Hogyan értékeled ezt a fél szezont?

– A bajnokságban a második helyen végeztünk. Az volt a célunk, hogy az első két hely valamelyikén végezzünk és megpróbáljunk feljutni az NB I/B-be. A bajnokság java még csak most jött volna. Gondolok itt a rájátszásra és a négy közé jutásra, ahonnan ki lehetett volna harcolni a feljutást. Felemásra értékelném a szezont, mert végül is azt elértük, hogy odaérjünk, de még sem tudtuk véghezvinni a tervünket. Kicsit csalódott vagyok.

– Mikor térhettek vissza a csoportos edzésekhez és mik a céljaitok a jövőre nézve?

– A srácok igyekeznek formában tartani magukat. Mindenki otthon készül edzésterv alapján, amellyel a fizikai állapotukat próbálják megőrizni. Hogy labdás edzés mikor lehet? Nagyon remélem, augusztusban e ltudjuk kezdeni az alapozást, úgy, mint tavaly. Remélem addigra lecseng ez a járvány és szeptemberben a Hepp Kupával indulhat a küzdelem. Sajnos úgy néz ki, hogy az NB II-ben kell nekiveselkednünk a bajnokságnak, de jövőre mindenképpen az a cél, hogy azt megnyerjük, és feljussunk az NB I/B-be.

– Rengeteg labdásedzés kimarad a helyzet miatt. Mennyivel változik meg a felkészülésetek?

– Mindenki ígéretet tett arra, hogy nyáron is megpróbálja formában tartani magát, ezért az alapozásnak a futó részét és a fizikai képességek feljesztését lerövidíthetjük két hétre. Ezzel a labdás edzéseket hamarabb kezdhetjük és visszarázódhatunk a régi kerékvágásba.

– Lesznek-e esetleg érkezők és távozók?

– Mivel bizonytalan a helyzet, nem lehet tudni, hogy melyik klubot milyen érzékenyen érinti ez a válság, még nem tudunk erről beszélni. Beszélgettünk már olyan játékosokkal, akik hazatérnének vagy esetleg ide szerződnének, látván az itteni dolgok pozitív alakulását. Várhatók érkezők, de még semmi konkrétat nem tudunk mondani.

További programok »

FEL