Jól nyitották az idényt a csabai pólósok a III. korosztályban

2023. szeptember 18. 16:08 | behir.hu

Egy héttel előre hozták a gyermek III. korosztályosok nemzetközi vidékbajnoki nyitányát, amelynek Csongrád városa adott otthont. A csabai fiatalok két erős ellenféllel találkoztak, sorrendben először a kecskemétiekkel, majd a Szentes csapatával mérték össze tudásukat.

Az előbbieket 7-5 arányban legyőzték, a Kurca-partiak ellen pedig nem sok hiányzott ahhoz, hogy kettős győzelemmel zárják a napot, szoros küzdelemben 7-8-ra kikaptak – írta honlapján megjelent értékelésében a klub.

– Kicsit rozsdásan kezdtünk a nálunk gyengébb Kecskemét ellen, fiataljaink a kezdetben nem tudták felvenni a mérkőzés ritmusát a gólszegény találkozón. A három pontnak örülök, a mutatott játéknak kevésbé. Felfoghatjuk úgy is: bemelegítés volt a második, fontosabbnak tűnő derbire. A Szentes ellen márt jóval összeszedettebben csapatként muzsikált a gárda, szükség esetén fiataljaink tudtak egymásnak segíteni. Egy kicsit azért keserű maradt a szájíz, hiszen akár nyerhettünk volna, de pozitívan értékelem a hétvégét, mert hiányzóink ellenére helyt állt az egylet. Az első kör után úgy látom, előbb-utóbb összeáll a csapat, és versenyben leszünk a csoport minden egyesületével az idei bajnokságban - nyilatkozta Katona Péter, a fiatalok edzője, az első forduló után.

 

forrás:csabaipolo.hu

További programok »

FEL